Hétfő este kigyulladt a Nagy-Hideg-hegyi turistaház – számolt be a 444.hu. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai szerint a tűzoltók viszonylag gyorsan el tudták oltani a lángokat. A 90 éves turistaházban – mint írták – május óta felújítása zajlott, ezért szünetelt a vendégfogadás. A tervek szerint valamikor ősszel nyitottak volna újra.
A katasztrófavédelem hétfőn este nyolc óra előtt adott ki közleményt, mely szerint tűz volt egy turistaház padlásterében Szokolya és Perőcsény között. A tűz az ingatlan tetőszerkezetén lévő kémény körül keletkezett, a szigetelés égett. A váci, rétsági, balassagyarmati és szécsényi hivatásos, a vámosmikolai önkormányzati, valamint a nagymarosi önkéntes tűzoltók megbontották a tetőszerkezetet, és eloltották a lángokat. A tűzoltók átszellőztetik az épületet, valamint megszüntetik a beizzásokat.
A 444.hu az Időkép webkamerája alapján azonosította a turistaházat, ahol a tűz keletkezett. A lap a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól úgy értesült, hogy az állagmegóvás miatt üzemeltetniük kellett a kandallót, aminek a kéménye felforrósította a födémet, és ez okozta a tüzet. A lángokat már eloltották, azonban a történtek miatt még jobban el fog húzódni a felújítás. Az igazgatóságnál bíznak benne, hogy a tél második felében újra tudnak nyitni.