Kultúra hátsó ablak

Rio de Janeiróban áll a világ legijesztőbb teniszpályája

Google Earth
Google Earth
Egy korábbi külszíni fejtés, illetve két, méregdrága ingatlanokkal teli toronyház között áll.

Az ingatlanfejlesztésben minden egyes négyzetméter számít, így a sokszor csak a maximális lakásszámban, illetve a minél vonzóbb extrákban gondolkodó beruházók egyetlen lehetőséget sem hagynak ki arra, hogy a legtöbbet hozzák ki a projektjeikből.

Így gondolkodhatott a Rio de Janeiro legfelkapottabb tengerparti negyede, a félhold alakú partszakaszáról ismert Copacabana két szomszédos apartmanháza, az 1987-1989 között született Sonata da Lagoa, illetve a Rapsodia tulajdonosa, ami úgy döntött, hogy a kőburkolatával, illetve üvegfelületeivel egy kissé talán zord arcot mutató lakótornyok mögött, egy függőleges sziklafal tövében a világ talán legijesztőbb helyén lévő teniszpályáit hozza létre.

A Google Térképének archív nézete szerint az ezredfordulón már meglévő két pálya talán jóval a lakások megszületése után jött létre, az azonban biztosnak tűnik, hogy a korábban jó eséllyel külszíni bányászattal kivájt sziklafal tövében, a megcsonkolt hegyoldal és az épület közé szorulva annyira nagy élmény lehet ütögetni, mintha valaki a fülünk mellett sütne el egy ágyút, a kőomlások, illetve egy földcsuszamlás veszélye pedig sosem nulla – írják a legérdekesebb Facebook-csoportok egyike, a Google Earth, Structures and Anomalies követői.

A megállapítások helyesnek tűnnek, bár a házak egyikének oldalára feltöltött fotók, illetve egy 2023 őszén feltöltött videós ingatlanhirdetés képkockái (itt, itt, itt, itt, itt, illetve itt) szerint kicsit kevésbé érezheti magát furcsán az ember, mint amit a műholdképeket vizsgálva gondolnánk, az érzés ettől függetlenül azonban még biztosan nem kellemes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik