Szórakozás

Pornófilmet forgatott az egyetemi értekezéséhez

Elbocsátottak három oktatót az egyik vezető törökországi magánegyetemről, miután kiderült, hogy egy diák pornófilmet készített a disszertációjához.

Kollégáik elbocsátása ellen több oktató tiltakozott az isztambuli Bilgi egyetemen. A brit közmédia szerint a történtek jól mutatják “a hagyományos értékek és a kísérletező művészetek, a szabadabb életforma-felfogások” közötti összeütközést.

A filmesztétikai tanszék hallgatója, Deniz Ozgun először írásban adta be disszertációs tervét, és oktatói nem tudták, mitévők legyenek. A diák nem csinált titkot abból, hogy pornót akar készíteni, de azt mondta: azért, hogy bemutassa, mennyire mesterkélt a szexualitás az ilyen filmekben. Oktatói azt válaszolták, hogy meggyőzőbb indoklás kell.

Ozgun nem tudta további érvekkel alátámasztani célját, amit oktatói kudarcnak ítéltek. A botrány azután tört ki, hogy a hallgató interjút adott egy magazinnak, és abban elmesélte, hogyan készítette el mégis a pornófilmet, méghozzá az egyetemen. A hallgatók szülei ostromolni kezdték az egyetemet, választ követelve arra, mi folyik Törökország egyik legtekintélyesebb, liberálisnak tartott felsőoktatási intézményében.

Három oktatót tett felelőssé az egyetem vezetése a történtekért, őket elbocsátották, és a rendőrség nyomozást indított ellenük, miközben a tanszéket bezárták. Állítólag Deniz Ozgun és filmjének egyik szereplője jelenleg bujkál.

A Bilgi egyetem volt az első olyan felsőoktatási intézmény, amely megtiltotta a női hallgatóknak a muzulmán fejkendő és arcfedő viselését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik