Belföld

Vétkes az új gárdavezér

Egyesülési joggal való visszaélés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki Ináncsi Józsefet, a Magyar Nemzeti Gárda új kapitányát a rendőrség pénteken, miután elvitték a Jobbik augusztus 20-ai ünnepi rendezvényéről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken késő este közölte: azért intézkedtek Ináncsi ellen, mert a rendezvényen szabályt sértett, ugyanis a jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet nevét, valamint jelképeit viselte a pólóján. Emellett nem engedelmeskedett a rendőröknek, amikor felszólították, hogy vegye le a ruhát.

Ezután vitték a XIII. kerületi rendőrkapitányságra, majd a BRFK Gyorskocsi utcai épületébe, ahol a kihallgatása során megállapították, hogy a Magyar Gárda vezetésében vesz részt, és mivel ez bűncselekmény, indokolt a kihallgatása. Ettől függetlenül, szabadlábon védekezhet.

A Magyar Nemzeti Gárda vezetősége 2010. augusztus 13-i értekezletén választotta Ináncsi Józsefet a mozgalom új országos vezetőjévé, miután Kiss Róbert, a gárda korábbi főkapitánya – a Stop.hu hírportál leleplező cikkének megjelenése után – magánéleti okok miatt lemondott a posztjáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik