Szórakozás

Damu: nehezen élek meg

Szerda este láthatták utoljára a nézők Damu Rolandot a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában. A színészt megviseli, hogy távoznia kellett a produkcióból.

A nemi erőszakkal megvádolt Damu a Napi Ásznak elmondta, már a stúdió betonozásánál is kivette a részét a munkálatokból, a legpontosabb és a legprecízebb volt összes kollégája közül, akire mindig számíthattak. Ezért is esik neki annyira rosszul, hogy mint fogalmaz, egy ostoba vád miatt a TV2-nél végül úgy döntöttek, megválnak tőle. Az egykori sorozatsztár ennek ellenére nem haragszik, és utódának, Szikszai Rémusznak jó munkát kívánt.

Damu a lapnak elárulta, a kirobbant botrány óta szinte mindenhonnan elküldték, anyagi gondjai vannak, nehezen él meg. Most azzal vigasztalja magát, hogy ezt az időszakot a sors biztos pihenőnek szánta, hogy 20 év folyamatos munka után, végre magával is foglalkozzon egy kicsit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik