A legnagyobb erény a megbocsátás – ezt vallja Gregor Bernadett, aki harmadjára kezdte újra kapcsolatát a férjével, Somogyi Istvánnal. A színésznő szerint mintaházasság nem létezik, ezért nem is gyötri lelkiismeretfurdalás a hűtlensége miatt. Párjával most egy wellnessfürdőbe utazott, ahol lesz idejük megbeszélni a problémáikat.
„Rájöttünk, hogy szükség van arra, hogy pihentető hétvéget beiktasson az ember, mert a hétköznapok azok bizony felőrlik az ember idegeit” – mondta az Aktívnak a szappanoperába is illő szerelemi történet főszereplője, „Nyuszómuszó” Magyar Attila egykori csábítója.
Bernadett azt mondja, tudják, hogy mindketten hibásak a férjével, többek között azért is ment tönkre a házasságuk, mert nem fordítottak elég időt egymásra. Mióta kisfiuk, Attila megszületett, soha nem voltak kettesben sehol.
Most kéz a kézben járnak, páros masszázzsal és romantikus vacsorával kényeztetik egymást. Hogy mennyire lesz tartós a kapcsolatuk, nehezen lehetne megtippelni…