Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő közölte: „A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, nem ad biztonságot a mai fiatalok nyugdíjas éveire.” Ezért a szocialista politikus arra biztatott mindenkit, hogy maradjon magán-nyugdíjpénztári tag, ne engedje összeomlani ezt a pillért.
Azoknak, akik attól félnek, hogy emiatt elveszítik az állami nyugdíjjogosultságukat, azt üzente: „Ez az arrogáns kormány nem fog örökké tartani Magyarországon.” Harangozó Gábor hangsúlyozta: az MSZP vállalja, hogy kormányra kerülése esetén orvosolja majd ezt az „igazságtalanságot”.
Oroszvári Péter, a Societas alelnöke pedig ennek kapcsán arról beszélt, hogy demográfiai válság közeleg, 30-40 év múlva félmillióval több lesz a nyugdíjas, és ennyivel kevesebb befizetője lesz a nyugdíjrendszernek. Szerinte a felosztó-kirovó rendszer elavult, komoly visszalépés a múltba és a kormány döntése nyugdíj helyett koldusbotra juttatja a jövő nyugdíjasait.
Oroszvári Péter hosszú távon jövedelmezőbbnek tartja a magánnyugdíj-megtakarítást, mert szerinte most senki nem tudja megmondani, hogy harminc év múlva hogyan számítják majd ki a nyugdíjakat.
Arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy ha most átlépnek az állami nyugdíjrendszerbe, akkor elveszik az összes magán-nyugdíjpénztári megtakarításuk. Azt kérte tőlük, hogy hozzanak felelős döntést és ne lépjenek ki a magánnyugdíjpénztárakból.
pénzügyi döntés pártszimpátia-alapon?
Korábban nyolc ismert magyar közgazdász – Bauer Tamás, Békesi László, Bokros Lajos, Csillag István, Mihályi Péter, Petschnig Mária Zita, Simonovits András, Soós Károly Attila – közös nyilatkozatot írt alá és juttatott el hírügynökségekhez, amelyben többek között arra bátorították a magánnyugdíjpénztárak tagjait: „Tartsanak ki a magánpénztárak mellett, ragaszkodjanak a sok-sok év alatt képzett megtakarításukhoz, öregkori megélhetésük biztos alapjához.”
Az egyik közgazdásszal sikerült beszélnünk a nyilatkozat megjelenése után, igaz, csak informálisan, nem pedig „nyilatkozóként”. Mint kiderült, a közös nyilatkozatot politikai jellegűnek kell tekinteni, nem pedig valamiféle mindenkinek szóló befektetési tanácsadásnak. Jól járhatnak, ha a következő kormány visszaállítja az eredeti állapotot, ám ez egy kockázatos egyéni stratégia – mondta a közgazda.
Mint arra a korábbi cikkünkben fölhívtuk a figyelmet, nem biztos, hogy egy magánpénzügyi döntést érdemes érzelmi, pláne pártszimpátia-alapon meghozni – a politikai vélemény vállalásának akadnak más, hatékonyabb módjai is.
