Szórakozás

VV Gigiék édesanyjának szívinfarktusa volt

A ValóVilág 4 testvérpárja anyukájuk betegségéről beszélt a Reggeliben.

Gigi és Béci a Reggeliben elmesélte, édesanyjuk még mindig nagyon nehezen viseli a bulvársajtó kitüntetett figyelmét, megviselik a gyerekeiről szóló rosszindulatú pletykák, többek között emiatt döntött úgy, hogy teljesen kimarad a nyilvános szereplésekből és a korábban megbeszéltek ellenére nem megy el a reggeli műsor felvételére.

A Rácz család kedden délelőtt még együtt indult el az RTL Klub stúdiójába, de az út során sikerült úgy összeveszniük a televíziós szereplés miatt, hogy az asszony fogta magát, kiszállt a taxiból, és hazament.

Az édesanyának akkor lett végképp elege a médiából, amikor az újságok pár napja arról cikkeztek, hogy 8 évvel ezelőtti szívinfarktusát a gyerekei okozták, ugyanis nagyon rossz testvérek voltak és kikészítették őt.

A táncos lány a Reggeli adásában cáfolta a rosszindulatú feltételezéseket, elmondta, hogy sajnos ez a fajta betegség „örökletes” a családjukban, anyai nagypapája is szívinfarktusban vesztette életét. Azt nem tagadták, előfordult, hogy néha csintalanul viselkedtek az iskolában, de szerintük inkább a rengeteg munka és az idegeskedés vezethetett a rosszulléthez.

Szerencsére ma már minden rendben, az eset óta még többet figyelnek édesanyjukra és otthon is próbálnak minél többet segíteni.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik