Üzleti tippek

László Géza



Elért eredmények

• Hatékony centralizált, integrált vállalatvezetési modell bevezetése az Antenna Hungáriánál
• Cégének piaci pozíciót szerzett a mobiltávközlési piacon
• Az Antenna-részvények árfolyama vezetősége idején megnégyszereződött

Ugyan még csak másfél éve áll László Géza elnök-vezérigazgatóként az Antenna Hungária Rt. élén, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy új pályára állítsa a céget. Nemcsak a belső átalakításban értek el gyors eredményeket, hanem – ami kezdetben talán ennél is fontosabb volt – sikerült megnyerni a fő tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-t az új elképzeléseknek. Ehhez persze elengedhetetlen volt László Géza hatásos lobbiképessége. Vezetésével a tradicionálisan csak műsorszórással foglalkozó Antenna mára egy sok lábon álló modern vállalattá vált.
László Géza egyébként az Antenna Hungáriánál került először cégvezetői funkcióba, korábban az Investelnél vezető közgazdászként, a Matávnál stratégiai üzletág-fejlesztési igazgatóként, majd a CA IB Értékpapír Rt.-nél a tanácsadásért felelős ügyvezető igazgatóként dolgozott. Az Antenna Hungáriával lépésről lépésre “találtak egymásra”: még a CA IB munkatársként előbb a társaság tanácsadója volt, majd elnökké avanzsált, és aktívan közreműködött a vezérigazgatói pályázatok lebonyolításában. Részben a más távközlési cégekhez képest szerény ösztönzési rendszer, részben pedig az erős ÁPV Rt.-s kontroll miatt azonban hosszú ideig nem sikerült megállapodni a jelöltekkel. Ekkor tették fel a kérdést: nem akarja-e az elnöki poszt mellett a vezérigazgatóit is elvállalni. Úgy érezte, a korábbi munkahelyein összegyűjtött annyi vezetői tapasztalatot, és van annyi rálátása az első vezetői munkaköre, hogy igent mondhat a felkérésre. Hozzáteszi azonban, hogy garanciát kért és kapott az ÁPV Rt.-től, miszerint bizonyos kérdésekben – átalakítás, új szervezeti rend kialakítása – elképzelései zöld utat kapnak.
Cége két év alatt lényegében újjászületett, vélik megfigyelők. Az elnök-vezérigazgató kiemeli, hogy az új szervezeti forma bevezetésével sikerült a hatékony centralizált, integrált vállalatvezetési modellt megvalósítani, sikerült a Vodafone-üzlet résztvevőjeként komoly piaci pozíciót szerezni a mobiltávközlési piacon, és hogy a részvények árfolyama – beiktatása óta -megnégyszereződött. Persze mindig akad olyan dolog, ami nem jön össze: nem tudta kiharcolni például, hogy az állami vállalatokra jellemző merev bérszínvonal-rendszert megváltoztassák, ami komoly gondot okoz, hiszen a távközlési szektorban ma már hasonló szinten vannak a fizetések, mint a banki területen.
Az Antenna Hungária egyébként dinamikusan javította eredményeit 2000 első félévében is: az üzemi tevékenység nyeresége csaknem harmadával bővült, míg az adózott profit közel a kétszerese lett az egy évvel korábbinak. Az ÁPV Rt. tőkeemeléseinek köszönhetően rendeződött a cég pénzügyi helyzete is, és nem maradt el a karcsúsítás sem: ma mintegy 200 fővel dolgoznak kevesebben az Antennánál, mint két évvel korábban. Az árbevétel 80 százaléka egyelőre a tradicionális tevékenységből, a műsorszórásból adódik, de a tervek szerint 2003-ra az egyéb bevételek súlya már legalább egyharmados lesz. (Ebben a számban értelemszerűen nincsenek benne a Vodafone Antennára eső adatai, mely társaságban egyébként 20 százalékos részesedése van a cégnek, s emellett 5 százalékos opcióval is rendelkezik).
Az idei ősz kifejezetten eseménydúsnak ígérkezik a társaság számára. A szervezeti átalakítás következő lépcsőjeként most állnak át a funkcionális szervezeti rendszerről a divízionálisra. A három divízió – multimédia, távközlés, műsorszórás – önálló profitcenterként működik. Várhatóan novemberben indul a részvények nyilvános kibocsátása, amelynek keretében az állami részesedés 50 százalék plusz egy szavazatra csökken. Ezt megelőzően minden bizonnyal tisztázódik az is, hogy a kormányzati, illetve a civil Tetra-rendszer kiépítésében milyen szerepet kap az Antenna Hungária Rt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik