Szórakozás

Jön az újabb valóságshow – idén már a negyedik

A ValóVilág 5, a The Perfect Bride és az Éden Hotel 2 után a Viasat 3 ősszel képernyőre tűzi az Aranypart című realityjét.

Úgy tűnik, a valóságshow-k kora nemhogy leáldozott volna, most élik csak igazán újravirágzásukat. Az RTL Klub ValóVilág című műsorának negyedik szériája nem várt sikert hozott, csak úgy, mint a Viasat 3 eddigi legdrágább költségvetésű produkciója, az Éden Hotel. A 2011 tavaszi nézettség rekordot döntött a csatorna saját gyártású műsorai közt.

A nézettségi mutatók és a valóságshow-hősök média feletti uralma a készítőket igazolták, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy az RTL és a Viasat 3 – szinte rögtön az előző szériák lefutása után – bejelentette a folytatást. A tortából azonban a TV2 is szeretne egy szeletet, ezért ősztől ők is elindítják a török formátumú anyósőrületet, a Perfect Bride című realityt, amelyben hat férfi próbálja megtalálni párját. És amikor már azt hihettük volna, hogy ennyivel megúsztuk, és már túl sok lesz a „jóból”, a Viasat 3 egy újabbal rukkolt elő: júliusban és augusztusban balatoni valóságshow-t forgatnak az egykori Éden Hotel-szereplőkkel.

Az [origo] értesülései szerint az Aranypart című realityt Siófokon veszik fel és ősszel kerül majd a képernyőre. A nyolcfős társaság felét Éden Kristófék alkotják, négy hely azonban még kiadó a csapatban. A kolumbiai játékkal ellentétben ez nem stratégiai verseny, kieséses, fődíjért menő valóságshow lesz, hanem inkább bulizós széria, úgynevezett partiarcokkal. A szórakozáson kívül azonban lesz feladatuk is a játékosoknak: fenn kell tartaniuk magukat, munkát kell vállalniuk a strandon vagy egy sörözőben. Elsősorban azt szeretnék bemutatni, hogyan él, üdül egy magyar fiatal a Balatonnál – árulta el a hírportálnak Kereszty Gábor, a Viasat3 kreatív igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik