Élet-Stílus

A Megasztárban örülhetett Varga Viktor exe, a Sztárboxban már kevésbé

TV2
TV2
Zsembera Liliánát vasárnap két műsorban is láthattuk.

Zsembera Liliána vasárnap a TV2 és az RTL esti műsorában is feltűnt. Varga Viktor exbarátnője (nyáron szakítottak véglegesen) szerencsét próbált a Megasztárban: a színházi táncosként dolgozó Zsembera, énektudásával, meggyőzte a zsűrit,

öt igennel jutott tovább a középdöntőbe.

A konkurens csatornán a Sztárboxban láthatták őt a tévénézők: volt párja, Varga Viktor bokszmeccsét nézte meg a helyszínről. A story.hu beszámolója szerint azonban nem túl vidáman távozott a sportcsarnokból, miután az énekes győztes mérkőzése után,

bár megölelte őt, aztán a mellette ülő, szőke hölgyet csókolta szájon.

Varga Viktor később reagált az incidensre.

Ah, vannak itt szerelmi bonyodalmak, de már nincs is kedvem ezzel foglalkozni. Már ott tartok, hogy nem szeretem elhívni egyik barátnőmet sem, mert most is, lejövök a ringből, és egyből megy a balhé. És itt is ezzel kell foglalkoznom. Elég volt. Én egy szabad ember vagyok továbbra is

mondta a meccs után a story.hu-nak az énekes.

Zsembera egyébként nem először mutatta meg énekhangját a nyilvánosság előtt, tavaly a Sztárban Sztár leszek! válogatóján tűnt fel, de Pápai Joci végül nem vitte őt magával az élő show-ba.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik