Gazdaság

A MOHU elérte a félmilliárd visszaváltást

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Az új rendszerben visszaváltott palackok, dobozok, üvegek száma a héten elérte a félmilliárdot, közölte Mol hulladékgazdálkodási koncessziós társasága, a MOHU pénteken az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, a MOHU célja, hogy három év múlva az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon, ahol a becslések szerint évente több, mint 3 milliárd italcsomagolás van forgalomban.

Ismertetik, hogy jelenleg 3700 helyen lehet visszaváltani a palackokat, ebből 1300 helyen kézi visszaváltás működik. Ez a szám a jövőben tovább nő majd.

A közleményben kitértek arra, hogy a visszaváltó helyeket nem a MOHU jelöli ki, hanem önként lehet jelentkezni. A MOHU minden egyes visszaváltott palack után kezelési díjat fizet a boltoknak. A boltok feladata az automaták mindennapos üzemeltetése, tisztítása, ürítése, környékük takarítása.

A MOHU közleménye szerint a jellemzően kistelepüléseket érintő kézi visszaváltás esetében is növekedés várható majd, hiszen a vásárlókat vonzza a visszaváltás lehetősége.

A legnépszerűbb visszaváltási mód a boltban levásárolható papírutalvány, eddig több mint 20 milliárd forintot kértek vissza így a vásárlók. A hazai automatáknál Európában egyedülálló lehetőség, hogy a visszaváltási díjat egyenesen a saját bankszámlára is lehet utalni, a visszaváltók körülbelül 10-15 százaléka választja ezt a megoldást. A MOHU tájékoztatása szerint több, mint egymillióan töltötték le az ehhez szükséges applikációt.

Az automatáknál lehetőség van arra is, hogy a visszaváltási díjat jótékony célra utalja a vásárló. Ez a cél most a gyerekgyógyítás. Eddig mintegy 70 millió forintot adományoztak így a vásárlók, ez az összeg is folyamatosan nő, amit három, országos elérésű gyerekgyógyítással foglalkozó intézmény között osztanak majd szét, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet, a Bethesda Gyermekkórházat és a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját lehet így támogatni.

Kapcsolódó
Akkora nyomás van a boltokon a palackgyűjtögetés miatt, hogy a MOHU új helyszíneket tesztel
Benzinkutakon, hajléktalanszállókon keres új helyszíneket az automatáknak a koncessziós cég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik