Nagyvilág europoli

Orbán Viktor: Amit Zelenszkij felvázolt a győzelmi tervéből, az több mint rémisztő

NICOLAS TUCAT / AFP
NICOLAS TUCAT / AFP

Három nagy csata vár Orbán Viktorra a csütörtöki EU-csúcson, erről a miniszterelnök írt a Facebook-oldalán.

Elsőként kiemelte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bemutatja a győzelmi tervét.

Amit tegnap felvázolt belőle az ukrán parlamentben, az több mint rémisztő. Én azok közé tartozom, akik azt sürgetik, hogy az Európai Unió változtassa meg a mostani stratégiáját. Rosszul megszervezett, rosszul végrehajtott, rossz kalkulációk alapján kialakított stratégiával ment bele ebbe a háborúba az Európai Unió, amiért a Bizottság elnök asszonyát terheli elsősorban a felelősség. Elveszítjük ezt a háborút, tehát a stratégia nem működik. Változtatni kell!

– írta a kormányfő.

Hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy még több háború, még több veszélyes fegyver, és nagy hatótávolságú fegyverek kellenek, hanem azt, hogy „a háborús stratégia helyett béke stratégiára kell váltanunk. Tűzszünet kell és béketárgyalások!”

”Én ma is azt fogom sürgetni, hogy a németek kancellárja, a franciák elnöke az egész Európai Unió nevében minél hamarabb kezdjen tárgyalni az oroszokkal, hogy kiutat találjunk ebből a helyzetből” – jelezte.

A második pont a migrációs csata Orbán szerint. „Többen meg akarjuk változtatni a migrációs szabályokat. Magyarországot azért büntetik, mert megvédi az Unió határait. Ez elfogadhatatlan. Szerencsére egyre több ország ismeri el, hogy migrációs krízis van, változtatni kell” – szögezte le.

És „lesz egy harmadik, délutáni csata, ahol el akarják fogadtatni azokat a gazdasági intézkedéseket, amik földre vinnék a magyar családokat.”

Adóemelés, a rezsicsökkentés eltörlése, a nyugdíjrendszer átalakítása, a 13. havi nyugdíj eltörlése, ezeket követelik Magyarországtól a bürokraták. Ezt én vissza fogom utasítani, és meg fogom védeni az új gazdaságpolitika legfontosabb, családokat védő elemeit

– zárta posztját Orbán.

Kapcsolódó
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik