Belföld

Be akarták hajtani a rendőrség által lefoglalt pisztoly árát

Csoportosan elkövetett önbíráskodás és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé a Füzesabonyi Járási Ügyészség azt a három mezőtárkányi férfit, akik erőszakkal akarták behajtani egy lefoglalt gázfegyver árát az ismerősükön.

Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az elkövetők egyikének a gázpisztolya még az év elején a későbbi áldozat kocsijában maradt. Egy közúti ellenőrzés során azonban megtalálta és lefoglalta a pisztolyt a rendőr.

A terhelt ennek ellenére visszakövetelte a kézifegyvert, illetve felszólította a sértettet, hogy fizesse ki annak az árát, ám minderre február közepéig nem került sor. Ezért egy tél végi napon a pisztoly gazdája két ismerősével együtt megpróbálta behajtani a sértetten a fegyver árát a mezőtárkányi vasútállomáson.

A jogosnak vélt követelés behajtása szóban kezdődött, de hamar erőszakba torkollott. A vádlottak egyike először felszólította a sínek mellett a barátaival beszélgető fiatalembert, hogy forgassa ki a zsebeit és adja oda a pisztoly árát, azonban, miután ez nem történt meg, egy másik vádlott hátulról leütötte a fiatalt. A földre került embert a társtettesek még rugdosták is azért, hogy így kényszerítsék ki a kártérítés megfizetését

– közölte az ügyész.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kért az elkövetőkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik