Tech

Rendőrautót csináltak a Tesla sci-fi járgányából

Irvine Police Department / Facebook
Irvine Police Department / Facebook

A kaliforniai Irvine város rendőrsége szolgálatba állított egy Tesla Cybertruck-ot – számolt be róla a The Guardian. Facebookon közzétett bejegyzésében az intézmény azt írta, tudomásuk szerint ez az ország első Cybertruck rendőrautója.

A mintegy 150 ezer dollárba (közel 55 millió forint) kerülő járművet ugyan teljesen felszerelték, járőrözésre nem fogják használni. Ehelyett a kábítószer-fogyasztás elleni oktatásban lesz szerepe, illetve ha a szükség úgy kívánja, vészhelyzetek helyszínére is kiérkezhet.

A rendőrség abban reménykedik, hogy a különös külsejű kocsi felkelti a gyerekek érdeklődését, ennek köszönhetően pedig a rendőrök könnyebben tudnak majd kapcsolatot teremteni velük. Michael Kent rendőrfőnök az nyilatkozta, nagyon büszke rá, hogy ők lehetnek az elsők Amerikában, akik flottájában helyet kapott ez az autó.

A Cybertruck 2019-es bemutatása óta megosztja az embereket. A törhetetlen üvegűnek hirdetett autó ablaka már a demonstráció során betört, azóta pedig beragadó gázpedálokról és laza ablaktörlőkről is érkeztek hírek. Mindezek ellenére a furgon mégis sikeresnek mondható, hiszen nagynak mutatkozik a kereslet iránta: a bemutató után néhány nappal már 200 ezer darabot rendeltek meg belőle.

Kapcsolódó
A Tesla übercsúnya terepjárójának gyorsulásán ámul a fél világ
Elon Musk cége közel négy éves késéssel, de megcsinálta: itt a Cybertruck.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik