Szórakozás

Idegösszeroppanás szélén a TV2 sztárja

Bár eleinte nagyon keménynek tűnt, egyre inkább látni, ahogy az ÖsszeEsküvők Erzsókja megtörik. A szigorú testnevelés-tanárnő egyre többet  sír kamerák előtt.


Fotó: TV2

Folyamatosan áll a bál a Rezidencián az anyósjelöltek között. Míg korábban Kati mama pityeredett el a legtöbbször, most Erzsók fakad rendre sírva. Az asszony rosszul viseli az őt ért támadásokat, a műsor nézői közül sokan félnek, idegösszeroppanást kap.

Tihamér, Erzsók férje a Hír24-nek elárulta, ő is nagyon aggódik feleségéért.
“Egyrészt megviseli a bezártság, hiszen a civil életében nagyon sok időt tölt a természetben, reggelente futni jár. De nem is ez a legnagyobb baj. Ahogy ezt már Erzsók elmondta, évekkel ezelőtt mellrákot diagnosztizáltak nála, és bár a műtét, majd a helyreállító műtét jól sikerült, mégsem nyugodt, retteg, hogy visszatér a betegsége. Ráadásul az orvosi protokoll szerint csak öt év után nyilvánítanak gyógyulttá valakit, így ez is nagyon nyomasztja. Itthon is sokat foglalkozik a betegségével, és látom rajta, néha letargiába esik” – mesélte Tihamér.

A férj azt is hozzátette, biztos benne, bármilyen nehéz helyzetbe is kerül Erzsók, nem adja fel a “játékot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik