Gazdaság

A Mol vezérhelyettesének kezébe kerülhet a Csíki Sör

MTI
MTI

Világi Oszkár szlovákiai magyar milliárdos, Mol vezérigazgató-helyettese tulajdonába került Lénárd András Csíki Sör-alapító két cége, és valószínűleg hozzájuk kerül majd a Csíki Sört gyártó cég is – írta a Magyar Hang bírósági papírokra hivatkozva.

A Tiltott Csíki Sört gyártó Lixid Projekt korábban Lénárd András székelyföldi vállalkozó, és egy holland cég tulajdonában állt. A holland cég aztán tavaly karácsonykor fizetésképtelenség miatt csődeljárást indított a részben a tulajdonában lévő vállalat ellen, és erre jó oka is volt, mivel az a Magyar Hang szerint katasztrofális pénzügyi helyzetbe került.

A holland tulajdonos mellett egy román üvegforgalmazó is csődeljárást indított a sört gyártó cég ellen, állításuk szerint a Lixid Projekt nem fizette ki a nekik küldött számlákat. Idén április végén aztán mindkét eljárás megszűnt, az üvegforgalmazó által indított azért, mert rendezték a számlákat, a másik pedig azért, mert a holland cég elállt a csődeljárástól.

A holland cég mögött egész végig Világi Oszkár állt, aki a csődeljárással akarta kiszorítani Lénárd Andrást a cégeiből. Ez a jelek szerint sikerült is neki, a román céges adatbázis szerint egy holland cégen keresztül most már Világi Oszkár, és régi üzlettársa, Sabol Jan a tulajdonosai két, korábban Lénárdhoz tartozó cégnek, a Pityóka Gyár SRL-nek és a márkaneveket és védjegyoltalmakat birtokló Csiki Retail SRL-nek.

Lénárd András már szeptember végén bejelentette, hogy kiszállt a Csíki Sört gyártó cégéből és eladta 50 százalékos részesedését a másik tulajdonosnak. A Magyar Hang szerint ez a tranzakció a céges adatbázisokban még nem látszik, de ezt támasztja alá, hogy a cég ügyvezetője most már a másik két átvett céget is vezető, szlovákiai Spisák Róbert.

Világi Oszkár szlovákiai magyar üzletember, aki az 1990-es évek elején a csehszlovák parlament alsóházának alelnöke volt. Most a Mol vezérigazgató-helyettese, a Slovnaft vezérigazgatója, és számos vállalat tulajdonosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik