Belföld

31 év után ítélték el a soltvadkerti özvegyasszonyt baltával agyonverő román házaspárt

police.hu
police.hu

Ítélet született annak a román férfinek és a volt feleségének az ügyében, akik 31 évvel ezelőtt agyonvertek és kiraboltak egy egyedül élő özvegyasszonyt Soltvadkerten.

A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi 15 év fegyházbüntetést, a nő pedig 5 év fegyházat kapott nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt. Előbbit 10, utóbbit pedig 5 évre utasították ki az országból.

Az akkor még csak 22 éves férfi és nő napszámosként dolgozott Soltvadkerten, és ennek során ismerték meg a megözvegyült idős asszonyt. Tudták, hogy a férje halála után eladta a szőlőműveléshez használt eszközöket és így nagyobb összegű készpénzzel rendelkezik. 

1993 szeptemberében az akkori munkaadójuk kirúgta őket, ezért a megélhetésük és a lakhatásuk is bizonytalanná vált. Elhatározták, hogy megpróbálnak pénzt szerezni, akár annak árán is, hogy megölik az asszonyt. Mivel az idős nő korábbról ismerte őket, ezért beengedte a párt a házába és a konyhában beszélgetni, italozni kezdtek.

A férfi ennek során egy szódásüveggel többször is fejbe vágta a nőt, aki elvesztette az eszméletét és  összeesett. A  támadók ekkor értékek után kezdtek kutatni a lakásban és megtalálták a nő pénztárcáját is. Eközben azonban a konyhakövön fekvő asszony újra életjeleket adott, ezért a férfi agyonverte az ágyban talált baltával.

poliice.hu

A páros ezután magához vette az asszony 350 ezer forintját, majd még az éjszaka hazautaztak Romániába, ahol felélték a pénzt. Az elkövetők akkor ismeretlenek maradtak, de évtizedekkel később egy helyszínen talált csikken lévő DNS alapján végül sikerült őket azonosítani.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlottak elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig a büntetés enyhítéséért fellebbeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik