Tech

Teljesen át kell alakítania a Google-nek az alkalmazásboltját

Yasin Baturhan Ergin/Anadolu via Getty Images
Yasin Baturhan Ergin/Anadolu via Getty Images

A Google kontra Epic per eredményeként teljesen át kell alakítania a Google-nek az Android ökoszisztéma-alkalmazásdisztribúcióját – írja a The Verge.

Mint ismert, az Epic Games 2020-ban indított pert a Google ellen, miután a Google és az Apple is törölte a kiadó Fortnite játékát a mobilos alkalmazásboltjaik kínálatából. A techóriások azt nehezményezték, hogy a cég egy a platformgazdák rendszereit megkerülő, saját alkalmazáson belüli fizetési rendszert vezetett be.

Tavaly decemberben aztán a bíróság kimondta, hogy a keresőóriás valóban monopol helyzetet élvez a Google Play alkalmazásbolttal és a Google Play Billing számlázási rendszerrel az androidos alkalmazásterjesztési és az alkalmazáson belüli számlázási szolgáltatások piacán. Ezután megkezdődött az egyeztetés, hogy pontosan milyen jóvátételi intézkedésekre van szükség a monopolhelyzet feloldására.

Az augusztusi meghallgatások során James Donato bíró jelezte, hogy nagy átalakításokra lesz szükség.

A hétfői meghallgatás során pedig meg is fogalmazták a főbb tiltásokat és kötelezettségeket, melyeknek egységesen november 1-től kell megfelelnie a Google-nek, legalább 3 évig. Ezek az alábbiak:

  • a cég nem fizethet azért a fejlesztőknek, hogy a Play Store-t bármiféle előnyben, kizárólagosságban részesítsék,
  • nem fizethet más cégeknek azért, hogy azok ne versenyezzenek vele,
  • nem fizethet más cégeknek azért, hogy azok előre telepítsék a Play Áruházat a készülékeikre,
  • nem kötelezheti a fejlesztőket arra, hogy a Google Play számlázási szolgáltatását használják a tranzakciók során,
  • köteles engedni, hogy a versenytárs piacterek a Play Áruház teljes katalógusához hozzáférjenek,
  • köteles a versenytárs piacterek használatához szükséges alkalmazásokat befogadni a Play Áruházba.

A Google az ítélet után jelezte, hogy annak következményei az amerikai fejlesztőket, felhasználókat és a készülékgyártókat egyaránt hátrányosan érinthetik majd, ezért fellebbezett, és a végrehajtás felfüggesztését fogja kérni a fellebbviteli bíróságtól.

Tim Sweeney, az Epic Games vezérigazgatója azonban az X-en közzétett posztjában üdvözölte az ítéletet. Mint írta, a következő években olyan mennyiségben jelenhetnek majd meg az Android platformon a külsős alkalmazás-piacterek, hogy a Google soha többé nem tudja megállítani a folyamatot, teszi hozzá a hwsw.

Kapcsolódó
Történelmi vereséget szenvedett a Google
A Fortnite-ot fejlesztő Epic Games-t három év után hirdették ki győztesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik