Nagyvilág

Magyar Péter kiosztotta Nagy Istvánt és Dömötör Csabát az EP-ben

Magyar Péter / Facebook
Magyar Péter / Facebook

Nagy István agrárminisztert kérdezte az Európai Parlamentben Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki az éppen mögötte ülő friss fideszes képviselőt is „üdvözölte”.

– Üdvözlöm Dömötör Csaba képviselő urat is, aki Orbán Viktor egy másik bábja helyett került ide, aki néhány hete részegen bántalmazott egy ártatlan nőt egy budapesti szórakozóhelyen. Dömötör képviselő úr egyébként évekig a második embere volt az orbáni-göbbelsi propagandának – kezdte felszólalását Magyar, aki csak ezután fordult Nagy Istvánhoz.

„Európa legmagasabb inflációja volt két évig Magyarországon, egészen drámai módon 62 százalékkal nőttek az élelmiszerárak. Önök egyrészt nem segítették a gazdákat az elszálló energia- és alapanyagárak kompenzálásában, nem segítették az ukrán gabona beáramlásakor, Önök semmit sem tettek a drámai infláció hatásait ellensúlyozandó a szegény magyaroknak. 900 ezer idős honfitársunk él létminimum alatt, több százezer gyerek él mélyszegénységben és nem jut alapvető élelmiszerekhez. Spanyolországban nulla százalék az élelmiszerek áfája, nálunk 27” – sorolta Magyar Péter, hozzátéve, ha a Tisza Párt jut hatalomra, akkor lépésről-lépésre 5 százalékra csökkentik az alapvető élelmiszerek áfáját.

Magyar arra is emlékeztette a minisztert, hogy 2010-ben 750 ezren éltek a mezőgazdaságból, ma 250 ezren, tehát nem igaz az az állításuk, hogy nőtt a családi gazdaságok száma.

„Miniszter úr, Önök magára hagyták a magyar vidéket, elnéptelenednek a falvaink, vannak olyan települések, ahol fele annyian élnek, mint 2010-ben. Miniszter úr, a tett az első, a szó a második, ezt jó lett volna 14 év alatt megtanulni” – fejezte be Magyar Péter a felszólalását.

Nagy István a magyar uniós elnökség révén lehetett Strasbourgban, ahol az uniós elnökség prioritásait ismertette. Bár útjáról részletesen beszámolt a közösségi oldalán, azt azonban nem dokumentálta, hogy válaszolt-e Magyar Péternek helyszínen, és ha igen, akkor mit. A köztévé mikrofonja előtt viszont arról beszélt, hogy „helyretette” az ülésen elhangzott tájékozatlan és hazug állításokat.

Frissítünk!

Magyar Péter kirakta az oldalára, Nagy István válaszáról készült videófelvételt.

„Magyar Péter számos téves állítást fogalmaz meg. Miért is nagy a magyar élelmiszerinfláció? Hát akkor fedjük föl! Mert a legalacsonyabb árról indultunk. Mert a magyar kormány intézkedései a rezsicsökkentéssel olyan energiaárat tettek lehetővé, ami mellet a legolcsóbban lehetett előállítani élelmiszert. Amikor a szankciós politika hatására az energiaárak európai szintűre emelkedtek, akkor természetesen a magyar élelmiszeráraknak is követniük kellett ezt a szintet” – fogalmazott a miniszter.

Mindezt most Magyar Péter úgy kommentálta, hogy a magyar kormány tagja elszólta magát az energiaárak kapcsán. „Eddig ugye azt hazudták, hogy nálunk a legalacsonyabbak az energiaárak. Eddig is tudtuk, hogy ez hazugság, de most Orbán Viktor minisztere is megerősítette ezt” – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik