Kultúra

Így halad a Magyar Rádió egykori tömbjének bontása

Győri Péter
Győri Péter
Galéria.

Az elmúlt másfél évben lapunk szorosan követte a Magyar Rádió egykori otthonának teljes átformálásával – és jórészt eltüntetésével – életre hívni vágyott Pázmány-projektet, amit az állam az Önkormányzat, a civilek, illetve az építészszakma ellenkezése mellett, effektív társadalmi egyeztetés nélkül vinne végig.

A helyi rendeletek magasabb szintű felülírásával bontási engedélyig (ennek részletei itt olvashatók) jutó beruházás szeptember végére jutott el a járókelők számára is látható fázisig, elindult ugyanis

a telekbelsőben lévő, úgynevezett 6-os stúdió – Münnich Aladár építész és a később orvostudományi Nobel-díjig jutó Békésy György közös munkája –, valamint a Rákosi-kori, három méter magas falai miatt rövid időn belül bonthatatlan atombunkert is magába olvasztó központi irodaépület

bontása, amit többek közt a világ leghosszabb ideig működő stúdiópalotájának (a védett homlokzatot, illetve az utcai szárny egy részét leszámítva) tejes eltüntetése követ majd.

Az első napok eseményeiről a Zöld Palotanegyedért Egyesület és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület tagjai, valamint Győri Péter készítettek fotókat – most ezekből válogattunk egy galériányit.

Galéria
Civilek a Palotanegyedért

A Zöld Palotanegyedért mindezek mellett kedden egy videót is posztolt, amihez a következő mondatot fűzték:

Ahogy ígérte Lázár János: minimális lesz a por és zajterhelés… Minden szavatokat elhisszük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik