„A köztelevíziónak nevezett magyar állami média soha nem volt független a politikától” – kezdi Török Gábor politikai elemző vasárnapi Facebook-bejegyzését, melyben személyes történetekkel kiegészítve ír arról, hogy a közmédia az utóbbi 14 évben a korábbiakkal szemben egyenesen politikai fegyverként, a hatalom zászlóshajójaként van használva. Az elemző arra a kérdésre is kitér, hogy „legyen-e a mindenkori kormány szócsöve a közmédia, legyen-e a hatalmi zsákmány része, mint oly sok más közintézmény”.
Magyar Péter szombaton tartott tüntetést az MTVA székházánál, ahol Hitler médiáról szóló elképzeléseit idézve „goebbelsi propagandáról” is beszélt – a videóriportunk itt nézhető meg –, és egyebek mellett bemutatta 16 követelését is a közmédia működésével szemben.
Török azt írja a posztjában, hogy az első Orbán-kormány alatt és az azt követő szocialista-liberális kormányok idején is politikai szempontok határozták meg, hogy kik, mikor és mennyit beszélhetnek a köztévében. „Lehet, hogy a szerkesztők, televíziós műsorkészítők olykor úgy érezték, hogy nem politikai nyomásra cselekednek, döntésük a sajátjuk; de hogy éppen ők hozhatták meg ezeket a döntéseket, az mindig politikai mérlegelés eredménye volt.”
Mint írja, ebben az időszakban az elemzők különböző műsorokba való meghívásában többször láthatta megjelenni „a politikai lólábakat:
volt olyan, hogy egy választási műsorhoz az utolsó pillanatban taxival kellett Bécsből hazafuvarozni egy baloldali kollégát, mert valakik úgy találták, hogy a megadott elemzői csapat nem eléggé »reprezentatív«, máskor pedig egy idő után cserélni kellett a kormánypárti kollégát, mert nem volt annyira »markáns«, hogy kiegyenlítsen.
(…) a köztelevíziónak 2010 előtt mindig alkalmazkodnia kellett a politikai elvárásokhoz, határokhoz, néha többet adott fel a szerkesztői önállóságából, máskor messzebb jutott el.”
Szerinte azonban ezt a működést nem lehet egy lapon említeni azzal, ami az elmúlt 14 évben zajlik a köztelevízióban. „Ami eddig a politikai beavatkozás, politikai harcok terepe volt, az most egy politikai fegyver. Ahol eddig a hatalom és a közszolgálat szempontjai ütköztek, az ma a hatalomgyár zászlóshajója.
Korábban leginkább az volt a politikai kérdés, hogyan lehet úgy megjeleníteni a köztévében a nem kormánypárti véleményeket, hogy azok ne legyenek erősek és szimpatikusak, ma már a nem kormánypárti vélemények egyszerűen ki vannak zárva az épületből. S nem csupán ez történik: a lejáratások, karaktergyilkolászások egyik fontos színtere éppen a közmédia, ahol a pártatlanságnak, az egyenlő elbánásnak már a hírekben sincs nyoma.
Török megemlíti, hogy nincs olyan kormánypárti kollégája, aki nem nyilvános beszélgetésben tagadná azt, hogyan változott meg a közmédia célja és működése. Például akik 2010 előtt az akkori kormányhoz közelebb álló szakértőkkel rendszeresen vitatkozhattak a köztévében, azok ma egyedül ülnek ott, vagy egymást erősítve mondják el a kormányzati kommunikációval egyező véleményüket.
Volt olyan rendszeresen szereplő kollégám, aki – hogy a műsor érdekesebb legyen – kísérletet tett arra, hogy egy választási elemzéshez meghívasson: nyilván eredménytelenül, hiszen nem az érdekes vita a cél, hanem a megerősítés, a politikai üzenet.
Török azt írja, az alapkérdés az előbbiek alapján az, hogy legyen-e a mindenkori kormány szócsöve a közmédia, legyen-e a hatalmi zsákmány része, mint oly sok más közintézmény. Szerinte nem szentségtörés erre a kérdésre igennel válaszolni, „van abban igazság, hogy ez egy tisztább, világosabb helyzet: aki nyer, viheti, nem kell elbábozni a közszolgálatiságot, nem kell állandó vitákat folytatni a helyes arányokról.”
A politikai elemző úgy véli, hogy az is egy tiszta megoldás lehet, „ha megszüntetjük a közpénzek milliárdjait felemésztő közmédiát, csak éppen erre semmi esély nincs, hiszen a mindenkori hatalom logikájával teljesen ellentétes lenne egy ilyen döntés elfogadása.
Így aztán nem igazán marad más, mint a politikai harc: amíg a hatalom megteheti (értsd ezalatt: amíg nem veszít szavazókat és/vagy nem erősíti meg az ellene szavazók táborát ezzel), meg is fogja tenni, hogy politikai fegyverként tekintsen a közmédiára. Nyilván lehetne mérsékeltebb, megengedőbb, nagyvonalúbb, gondolhatna többet és mást a közszolgálatiságról, de ha ezek egyike sem jellemző rá, akkor változást csak politikai eszközökkel lehet elérni. Ami pedig megint ugyanoda visz: a hatalom korlátozásához mindig is hatalomra, vagy legalább politikai (ellen)erőre van szükség
– írta Török Gábor az oldalán.
