Belföld

18 év fegyházat kértek a férfire, aki bosszúból elcsalta és megkéselte a róla hazudó lakótársát

Elcsalta, majd kis híján megölte a róla hazudó lakótársát egy férfi Fóton. A Pest Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 18 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kértek a férfire.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a bűncselekménnyel vádolt férfi feltáró jellegű beismerő vallomást tett a büntetőeljárás során, és részletesen elmondta, hogyan bántalmazta az áldozatot, s hogy a Dunába dobta a kést a tette után.

Az áldozat és az elkövető egy udvarban, de külön épületben lakott több éve Fóton. Az ügyész elmondta, hogy eredetileg a sértetté volt a ház, de később eladta a vádlott családjának azzal, hogy ő is itt maradhat. A vételárat pedig havi részletekben fizette a sértettnek az új tulajdonos.

A vádlottat már régóta felháborította, hogy a másik épületben lakó férfi italozik. Egy tavaly augusztusi napon aztán végképp betelt nála a pohár. Az iszákos férfi ugyanis azt hazudta egy ismerősének, hogy azért nem tudja megadni az adósságát, mert a vádlott még nem fizette ki neki a szokásos részletet. Ezt követően számon kérte a róla hazudó lakótársát, majd a nap hátralévő részében nagy mennyiségű alkoholt ivott.

A vádlott éjszaka elment a dohányboltba, hogy szeszes italt vegyen, és magával vitt egy bicskát is az övtáskájában. A trafik közelében a lakótársát, aki részegen üldögélt egy bolt előtt. Miután kijött a dohányboltból az elkövető odament az iszákos lakótársához és megkínálta sörrel.

Ekkor a férfi kiabált vele, amire a vádlott haragra gerjedt és elhatározta, hogy elcsalja egy félreeső helyre a sértettet, és a nála lévő bicskával megöli. Az elkövető rávette a lakótársát arra, hogy elinduljanak hazafelé, majd amikor mögötte haladva egy néptelenebb településrészhez értek, elővette a bicskáját és hátba, illetve vállon szúrta.

A megkéselt férfi még pár háznyit haladt, majd összeesett. Az elkövető magára hagyta az áldozatát, kerékpárral a Dunához hajtott és beledobta a kést. A megszurkált férfire pár órával később egy munkába induló nő talált rá, aki értesítette a hatóságokat. Az ügyészség 18 év fegyházat kért az elkövetőre előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik