Élő Nagyvilág

Újabb izraeli légicsapások érték Bejrútot

AFP
AFP

Szlovákia katonákat küld Libanonba

Mivel a közel-keleti konfliktus harcai hamarosan Libanon területére is kiterjedhetnek, a szlovák kormány úgy döntött, harminc katonát küld az országba, hogy rendben evakuálják és haza szállítsák az ott rekedt szlovák állampolgárokat – szúrta ki a Szlovák Köztársaság Hírügynökségének közlését a Portfolio.

„Az izraeli hadsereg és a Hezbollah közötti összecsapások, valamint Izrael tervei, amelyek egy korlátozott libanoni hadműveletet is tartalmaznak, fokozott kockázatot jelentenek a Libanonban élő szlovák állampolgárok biztonságára” – érvelt a szlovák védelmi minisztérium, ami egy 45 személy szállítására alkalmas C27J Spartan repülőgép bevetését tervezi. Az evakuálást két lépésben végzik: először Ciprusra szállítják a Libanonban rekedt civileket, hogy aztán onnan szlovák területre vigyék tovább őket.

A védelmi minisztérium kiemelte, hogy a kapacitásaikat szükség esetén más országok állampolgárainak kimentésére is felhasználják majd.

ENSZ: A libanoni menekültszállások többsége elérte befogadó kapacitása határát

A libanoni kormány által létrehozott csaknem 900 menekültszállás többsége elérte a befogadó kapacitása felső korlátját – mondta Rula Amin, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón Genfben.

A helyi hatóságokkal együttműködve megoldásokat keresünk további férőhelyek biztosítására, aminek eredményeként már néhány szálloda megnyitotta kapuit a menedéket keresők előtt – tette hozzá.

Férőhelyek hiányában a katonai csapások elől menekülők arra kényszerülnek, hogy az utcákon, a szabad ég alatt vagy a közparkokban töltsék az éjszakát

mondta Mathieu Luciano, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) libanoni irodájának vezetője. Megerősítette, hogy bár a legtöbb menedékhely megtelt, de néhány helyen még meg tudják oldani a menekültek elszállásolását.

A libanoni hatóságok szerint a tavalyi évben Izrael és a libanoni Hezbollah Irán-barát milícia között kirobbanó konfliktus következtében több mint 1,2 millió libanoni lakos kényszerült lakóhelye elhagyására és közel 2000 ember veszítette életét, a legtöbbjük az elmúlt két hétben.

(MTI)

Öt év után először tartott szentbeszédet az iráni lefőbb vezető

Öt év után először vezetett péntek déli imát Ali Hámenei, legfőbb iráni vezető. Az imát megelőző, perzsa és arab nyelvű szentbeszédében a világ muszlim közösségeinek védelme mellett érvelve támogatásáról biztosította az Izraelt támadó arab fegyveres csoportokat is. Hámenei megerősítette Iránnak azt az álláspontját, mely szerint a Hamásznak és a Hezbollahnak törvényes joga van Izrael ellen harcolni.

Minden népnek joga van megvédeni földjét, otthonát, országát és érdekeit az agresszorokkal szemben

– fogalmazott a legfőbb vezető, hozzátéve, hogy „meg kell húzni a védelmi határokat, Afganisztántól Jemenig, Irántól Gázáig és Libanonig”.

Beszédében méltatta az Iráni Forradalmi Gárda keddi, Izrael ellen indított rakétatámadását, amelynek során Irán mintegy száznyolcvan ballisztikus rakétát lőtt ki, jellemzően izraeli katonai célpontokra. A rakétatámadást „briliáns munkának” nevezte, és megismételte, hogy az „teljesen törvényes és legitim” volt. Izraelt az Egyesült Államok „farkaslelkű veszett kutyájaként” jellemezte.

Hámenei beszédében újra felidézte az iráni vezetés ismert narratíváját, mely szerint az USA és a nyugati világ Izrael számára nyújtott támogatásának célja „a térség összes erőforrásának”, megszerzése, különös tekintettel a kőolajkészletekre.

Ebben a szcenárióban bármely csapás, bármely egyén vagy csoport részéről, amely e rezsim ellen irányul, nemcsak a régió, hanem az egész emberiség szolgálatát jelenti

– vélekedett az iráni legfőbb vezető.

(Iran International)

20 újabb libanoni város lakóit szólították fel azonnali távozásra

Az izraeli hadsereg most több mint 20 újabb dél-libanoni város lakóit szólította fel az azonnali evakuálásra – írta Avichay Adraee szóvivő az X-en közzétett bejegyzésében. A The Guardian pedig arról ír, hogy egy iráni repülőgép szállt le a Rafik Hariri libanoni nemzetközi repülőtéren Abbász Araghcsi külügyminiszterrel a fedélzetén.

Araghchi a tervek szerint találkozik Najib Mikati libanoni miniszterelnökkel és Nabih Berri parlamenti elnökkel.

Újabb izraeli légicsapások érték Bejrútot

Izraeli médiajelentések szerint Háchem Szafieddine, a Hezbollah következő vezetője volt a célpontja péntek éjfélkor a Bejrút déli elővárosában lévő Dahiyehre mért izraeli légicsapásoknak – írja a The Guardian. A Hezbollah nem kommentálta az állításokat.

Szafieddine, a Hezbollah végrehajtó tanácsának vezetője elemzők szerint a legesélyesebb jelölt a Hezbollah korábbi vezetője, Haszan Naszrallah helyére, akit a múlt héten izraeli légicsapásokban megöltek Dahijében.

Pénteken egymást követő hangos robbanások sorozata rázták meg Bejrútot. A képek szerint a légicsapások helyszínéről nagy, vörös füstfelhők szálltak fel.

A BBC cikke szerint a libanoni közegészségügyi minisztérium közölte, hogy az elmúlt 24 órában 37 ember halt meg az izraeli szárazföldi és légi támadásokban, 151 másik pedig megsebesült.

Olvasói sztorik