A múlt héten tetőző árvíz már visszavonulóban van, de második felvonása, a kárelhárítás most kezdődik. Az áradás a szemnek sokszor láthatatlan kórokozókat (például mikrobiológiai szennyezéseket, fekális eredetű baktériumokat, valamint különböző vírusokat) és szennyezéseket sodor magával a szárazföldről és a csatornarendszerekből. A baktériumok pedig súlyos megbetegedéseket okozhatnak, és az árvízzel akár a fúrt kutak vizébe is belekerülhettek – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.
A kútvizek vizsgálata és szükség szerint a fertőtlenítés elengedhetetlen ilyen esetekben – mondta a portálnak a SYNLAB környezetanalitikai üzletágvezetője, Farkas Bence. Ha nem történik fertőtlenítés, akkor a kórokozók a vízben elszaporodva súlyos fertőzéseket, akár járványokat is okozhatnak.
A fúrt és ásott kutak mindegyikének vizét ajánlatos bevizsgáltatni kémiai és bakteriológiai szempontból az ár elvonulása után, hogy meggyőződhessünk annak minőségéről. Olyankor a legfontosabb a vizsgálat, amikor a kút vize be van kötve a házba is, még akkor is, ha házi víztisztító rendszerhez csatlakozik. A megnövekedett terhelés ugyanis kimerítheti a víztisztító rendszert, amely így már nem lesz képes ivóvíz minőségű víz szolgáltatására.
Így megy a bevizsgálás, mintagyűjtés
A kútvíz vizsgálatakor akkreditált laboratóriumban végzik a mikrobiológiai és kémiai vizsgálatokat annak érdekében, hogy megállapíthassák, hogy a vizsgált paraméterek alapján a víz ivóvíz minőségű-e. Az árhullám levonulása után érdemes legalább két hetet várni, majd fertőtleníteni a kutat.
A vízmintavételt a tulaj maga is elvégezheti, a kútfej fertőtlenítése után. Egy másfél literes műanyag palackot először 2–3-szor át kell öblíteni a kút vizével, majd megtölteni kútvízzel, kis légrést hagyva és eljuttatni a laboratóriumunkba vagy valamelyik laboratóriumi képviseletünkre.
Fontos, hogy minél hamarabb eljusson a laborba a minta, mivel 24 órán belül el kell kezdeniük a feldolgozását. A vizsgálatok körülbelül egy hetet vesznek igénybe.
A szakember kiemelte még, hogy a kút vizének minőségére nem csak árvizek idején kell odafigyelni. Közegészségügyi szempontból ajánlott az kútvíz éves vizsgálata.