Belföld europoli

Magyar Péter: Meg fogjuk nyerni a választásokat, és hazahozzuk az uniós pénzeket, ami a magyar embereket illeti meg

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Magyar Péter Brüsszelben tartott – online is visszanézhető – sajtótájékoztatót, ahol többek között a Gulyás Gergely által a geszti kormányinfón elmondottakra is reagált, illetve bejelentette, hogy Ursula von der Leyennel fog tárgyalni a Magyarország ellen az európai unióban zajló ügyekről.

A kormánypárti lapok arról is kérdeztek a kormányinfón, hogy Magyarnak a szombati, közmédia épülete elé szervezett tüntetéséről szóló Facebook-bejegyzései alatt erőszakos kommenteket láttak. „Gulyás Gergely pár perce hazudta azt, hogy nem határolódunk el ettől, (…) utoljára reggel írtam a Facebookon, hogy békés demonstrációra készülünk” – válaszolta erre a Tisza Párt elnöke, hozzátéve, hogy az emberek  pártzászlókat ne, csak nemzeti színű és lyukas lobogókat – utóbbi a párt új szimbóluma – hozzanak az október 5-i demonstrációra, írja a Telex.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője az utóbbi időben igyekszik arra irányítani a figyelmet, hogy szerinte Magyarnak vissza kéne vonni a mentelmi jogát az uniós testületben. Erről a Tisza EP-képviselője azt mondta, hogy Deutsch csak „úgy csinál mintha dolgozna” és „Toroczkai Lászlót meghazudtoló módon” összeesküvés-elméleteket gyárt az ő bűnösségéről. Mint mondta, Polt Péter legfőbb ügyésztől még nem érkezett kérelem a mentelmi jog felfüggesztéséről Brüsszelbe, ezért ezt nem tudja elbírálni az EP. Szerinte ennél fontosabb ügyek is vannak, de

lemondana a mentelmi jogáról, amint a kormány csatlakozik az Európai Ügyészséghez

Magyar találkozott Roberta Metsolával, az Európai Parlament néppárti elnökével, az egyeztetésen szóba került Orbán Balázs elhíresült kijelentése is. A Tisza elnöke szerint Orbán egyszerre alázta meg az ötvenhatosokat és követett el hazaárulási kísérletet.

Nem tudom, Orbán Balázsnak mi volt a jele az óvodában, de talán fehér zászló

– mondta. Szerinte azzal, hogy Orbán Balázs a helyén marad, talán a fideszes szavazók számára is nyilvánvalóvá válik, hogy “ez a mítosz is csak egy cukormáz volt a hatalomgyár konyhájában”, írja a hvg.hu.

Egy újságíró felvetette, hogy a magyar kormány a menekültügyi szabályozás, vagy a korrupcióellenes jogszabályok terén lépéseket tesz az uniós büntetések elkerülése és a források lehívása érdekében. Erre Magyar azt reagálta, hogy nem lehet komolyan venni ezeket a szándékokat, és ha ezzel nem érnek el eredményeket, akkor majd az ellenzékre fogják a kudarcot.

Legalább egy mandátummal meg fogjuk nyerni a választásokat, ők át fogják adni a hatalmat, és mi pedig haza fogjuk hozni a 8000 milliárd forintos uniós pénzt, amit a magyar embereket illeti meg

– mondta.

A korábban általa vezetett Diákhitel Központ Zrt.(DHK) gazdálkodását ért vádak kapcsán azt mondta, többször találkozott Hadházy Ákossal, és elmondta neki a kérdéses szerződések történetét, igyekezett mindent elmagyarázni neki a többéves folyamatokról. Szerinte az ő vezetése alatt minden szabályszerűen zajlott, és a legtöbb ügyet közvetlenül nem ő, hanem a munkatársai intézték.

Úgy véli, utoljára a Norvég Alap ügye miatt vizsgálódott ilyen szinten a KEHI, legfelsőbb kormányzati utasításra, előző nap hívták fel őket kormányzati körökből. Aki megnézi a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a KEHI közös jelentését, láthatja, hogy az egy összecsapott anyag, nem tartalmaz piaci összehasonlításokat, mélyebb elemzés nélkül von le következtetéseket alaptalanul. Magyar szerint az ő vezetése alatt sikeres volt a Diákhitel Központ, és rengeteg új ügyfelük lett ebben az időszakban.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik