Belföld

Az Átlátszó közzétette a Magyar Péter által korábban vezetett Diákhitel Központról készült teljes jelentést

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Magyar Péter az oknyomozó portál első cikke után Hont Andrást, a cikk egyik szerzőjét támadta azzal, hogy „jó fideszes bolsevik módszer szerint" csak szemezgetett a jelentésből.

Magyar Péter a kegyelmi botrány közben látványosan lépett ki a NER-ből azzal, hogy interjút adott a Partizánnak. Az adás során a többi súlyos kijelentései között szerepeltek azok is, hogy az állami Diákhitel Központ (DHK) éléről azért távozott, mert túlárazott, rossz minőségű megbízásokat írattak alá vele a NER marketingemberének, Balásy Gyulának a cégeivel, illetve hogy a kormány megfélemlítésként ráküldte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI).

Az elmúlt hetekben Hadházy Ákos és a Tisza Párt elnöke ismét egymásnak feszültek, elsősorban a Diákhitel Központ korábbi, Magyar által aláírt szerződései miatt. A független országgyűlési képviselő belenézett a közbeszerzési határérték alatti szerződésekbe, amik állítása szerint gyakran túlárazottak, fölöslegesek, sok esetben fiktívnek tűnőek voltak, szerinte értéküket szándékosan épp a pályáztatási értékhatár alattra lőhették be. Magyar Péter szerint Hadházy csak sejtet, és nincsenek konkrétumok az általa elmondottak mögött. A Kehi 2021-ben folytatott vizsgálatot a DHK-nál, az eredmény azonban eddig nem került nyilvánosságra.

Egészen eddig a hétig, ugyanis az Átlátszó megszerezte a KEHI-jelentést, majd szerdán egyes részleteket, csütörtökre pedig a teljes dokumentumot nyilvánosságra hozták, amit a cikken belül lapozgatni is lehet.

A hivatal jelentése beszámol a DHK által kötött egyes szerződésekkel kapcsolatos problémákról. A dokumentum szerint a szervezet az évi 1 milliárdos anyagi ráfordításainak közel felét hirdetés- és reklámköltségekre, illetve tanácsadásra költötte el, a szerződések pedig túlárazottak voltak. A KEHI 52 darab, 2018-2020 között keletkezett szerződést vizsgált meg, 1,4 milliárd forint értékben. Egyébként Magyar 2019 június és 2022 február között volt az állami cég vezérigazgatója, azaz nem az ő vezetése alatt írták alá az összes szerződést.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szintén szerdán kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, hogy folyamatban van nyomozás a korábban Magyar vezette DHK gazdálkodása ügyében.

Magyar Péter még szerdán reagált az Átlátszó cikkére, és  Hont Andrást, az egyik szerzőt vette célba. „Az eddig is rendkívül átlátszó kormányzati propagandista, Hont András ma »óriási« bejelentést tett. (…) Mondjuk állításával szemben, annyira már nem volt bátor, hogy egészében nyilvánosságra is hozza azt. Ehelyett jó fideszes bolsevik módszer szerint néhány gondolatot szemezgetett belőle” – írta. Az oknyomozó portál a történtek fényében hozta nyilvánosságra ez egész KEHI-jelentést csütörtökre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik