Kultúra

A világpremierrel egyidőben magyarul is megjelenik Alekszej Navalnij megrendítő önéletrajza

AFP PHOTO / Moscow City Court press service
AFP PHOTO / Moscow City Court press service

A világpremierrel egyszerre magyarul is megjelenik november 14-én Alekszej Navalnij megrendítő önéletrajza, a Hazafi, amelyben a pályájáról és az ellene elkövetett merényletről szóló személyes történetek mellett az egészen 2024 elejéig vezetett, drámai börtönnaplójának részletei is olvashatóak – írja a Helikon Kiadó lapunknak eljuttatott közleménye.

Navalnij 2020-ban kezdte írni a memoárját, nem sokkal azután, hogy kis híján végzetes merényletet kíséreltek meg ellene. Elmeséli a teljes élettörténetét: ifjúkorát, politikai tevékenységének kezdeteit, mesél a házasságáról és családjáról, arról, ahogy mind keményebben és hatékonyabban szállt szembe a világ egyik szuperhatalmával, amely el akarta hallgattatni, és a meggyőződéséről, hogy Oroszországban a változás elkerülhetetlen – s neki, a munkatársaival együtt, mindent meg kell tennie érte.

Memoárja második felében a börtönbeli élményeiről mesél – gyakran derűsen, sőt humorral, máskor tökéletesen érthető ingerültséggel. Olvashatjuk a börtönnaplóját, leveleit, Instagram-posztjait – ám írni egyre ritkábban tudott, és egyre kevesebb írását tudta kijuttatni a börtönből. Közben újabb és újabb nevetséges vádakat emeltek ellene, egyre hosszabbodott büntetése, és Navalnij számára már világos volt, hogy élete – vagy a rezsim fennállása – végéig börtönben fog maradni. Kegyetlen és cinikus eszközökkel próbálták megtörni az akaratát és a méltóságát, ez azonban sohasem sikerült. Az orosz ellenzéki vezető 2024 februárjában hunyt el.

Ez a könyv Alekszej életének s egyben a diktatúra elleni elhivatott küzdelmének testamentuma – a meggyőződésének, amiért feláldozott mindent, végül az életét is. A könyv oldalain keresztül az olvasó megismerheti az embert, akit annyira szerettem: a makulátlanul tisztességes és rendületlenül bátor férfit. Történetének közreadása nem csak tisztelgés az emléke előtt; inspirációval szolgálhat másoknak is, hogy álljanak ki az igazukért, és soha ne veszítsék szem elől azokat az értékeket, amelyek igazán számítanak

– írja felesége, Julija Navalnaja.

A könyvet Gy. Horváth László, Bartók Imre, M. Nagy Miklós fordították, mától előjegyezhető.

2022-ben a politikus bíztatására Navalnij sajtótitkára, Kira Jarmis is megírta a börtönben szerzett élményeit a Zárka – Hihetetlen események a hármas számú női cellában című regényben. Budapesti látogatása során lapunkkal is leült beszélgetni, interúnk alább olvasható:

Kapcsolódó
Navalnij szóvivője: Oroszország nem egyenlő Putyinnal, a fájdalmas igazságot pedig már a propaganda sem tudja elfedni
Ha az embereknek nincs mit enniük, akkor nem a propagandával és a gonosz Nyugattal foglalkoznak, hanem azzal, hogy megint üres a hűtő – mondja Kira Jarmis, aki regényben írta meg börtönélményeit. Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik