Kultúra

Kis híján kukába került egy Picasso-kép, miután évtizedeken át lógott egy lomis lakásában

Tony Vaccaro / Getty Images
Tony Vaccaro / Getty Images
A családfő vitte haza, de nem tudta, mennyit ér.

Meglepő, és egyben csodás történetet mutatott be kedden a Guardian: egy Caprin élő, főleg lomtalanításokon szerzett tárgyakkal üzletelő férfi által még 1962-ben szerzett festményről számolt be, amiről nemrég kiderült, hogy a hihetetlenül termékeny Pablo Picasso egyik értékes munkája.

Luigi Lo Rosso a cikk szerint még 1962-ben szerezte a képet, amit feltekerve vitt haza, majd egy olcsó keretbe téve évtizedekre a nappali falára helyezte. Felesége gyűlölte a képet, így a múltban valamikor a pincébe száműzték, ahonnan bármikor a szemétbe kerülhetett volna.

A mű értékét a férfi fia, Andrea ismerta fel, aki még gyerekként, egy nagynénjétől kapott művészettörténeti lexikonban fedezte fel Picasso szignója, illetve a kép sarkában lévő aláírás közti hasonlóságot. Erről apjának is beszámolt, az azonban nem adott igazat a fiúnak:

Nem tudta, ki volt Picasso. Nem volt igazán művelt férfi

– mondta el a most már hatvanéves férfi a lapnak.

A képet az elmúlt években több szakértőnek is megmutatták, köztük a világ egyik legismertebb, eltűnt művekre szakosodott szakemberének, Maurizio Seracininak, akinek közbenjárásával egy sor vizsgálat után egyértelművé vált, hogy az aláírás eredeti, így a mű akár 6 millió eurót, azaz 2,4 milliárd forintot is érhet.

Az itt látható képen jó eséllyel a francia fotós és festőművész, Dora Maar látható, aki a Capri szigetén gyakran megforduló, pályája során több mint 14 ezer képet jegyző Picasso egyik múzsája, illetve szeretője volt.

Thierry Chesnot/Getty Images Picasso egy másik Dora Maar-portréja ma a párizsi Picasso Múzeum egyik legféltettebb alkotása.

Andrea Lo Rosso a malagai Picasso Alapítvánnyal is felvette már a kapcsolatot, de azt nem igazán érdekelték az állítások, és azt állították, hogy a kép hamis. A végső szót ez a szervezet mondja ki, így egy esetleges jövőbeli eladásra egészen addig nem kerülhet sor, míg az alapítvány nem erősíti meg a valódiságát.

A férfi a Guardiannek elmondta: jelenleg nem gondolnak arra, hogy megválnának a jelenleg egy milánói páncélteremben őrzött portrétól, céljuk pedig mindössze az, hogy kiderítsék az igazságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik