Belföld

Pertársaságot alakítanak a NER-közeli bánya károsultjai, akiknek egy fillért nem ad az Orbán-kormány

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Féltucatnyian álltak össze Recsken, hogy egy kártérítési per megindításával a bíróságon szerezzenek érvényt az igazuknak. Bár egy korábbi állami vizsgálat kimondta, hogy Kósa Lajos barátjának cége igenis felelős a sárlavináért, a vállalkozással mégsem tudott megállapodni a károsultakat képviselő ügyvéd, Magyar György. Az Orbán-kormány épp a közelmúltban vonta vissza a kártalanításra tavaly nyáron elkülönített 500 millió forintot. Időközben több család lakhatása is rendeződött.

Pertársaságot alakítottak a tavalyi recski sárlavina károsultjai – tudta meg a 24.hu Magyar György ügyvédtől.

Az elején a sértettek közül csak egy család érdekében terveztünk úgynevezett mintapert indítani. Az idei évben azonban már többen jelezték a sárlavina által elöntött utcából, hogy ők is szeretnék, hogy az ügyüket képviseljük. Így vannak most már féltucatnyian ebben a perközösségben

– közölte Magyar.

Tavaly júniusban villámárvíz zúdult Recskre, a falu feletti bányában felállított támfalból pedig iszaplavina ömlött a Hunyadi sorra, ahonnan emiatt több mint húsz ingatlanból költöztették ki a helyieket. A kéttucatnyi ház több mint felét érte el a sár, mások nem kaptak közvetlenül belőle, ennek ellenére menniük kellett, mert a katasztrófavédelem szerint veszélyben voltak a Kósa Lajos Fidesz-alelnök barátjához, Fiák Istvánhoz köthető bánya (Andezit-Bau Zrt.) miatt. A cég felelősségét és jogsértéseit a sárlavina után hónapokkal egy állami vizsgálat is világosan kimondta. (A recski polgármester szerint a bánya másik tulajdonosa korábban azzal dicsekedett, hogy milyen jó barátja neki Kósa Lajos meg Szijjártó Péter.)

Pár héttel a 2023-as sárlavina után Orbán Viktor el is különített 500 millió forintot a kártalanításra, ám az erről szóló kormányhatározatot nemrég visszavonta a kormány – mások mellett a Sorsok Háza-projekttel együtt – egy 130 pontos megszorítócsomag részeként. Épp ezért aktuális újra a kérdés, mi lesz a károsultakkal, hogy áll a helyzetük – ha már a beígért állami támogatásra nem számíthatnak.

Összeállt a perhez szükséges anyag

Többször is jártunk a helyszínen az eset után. A sárlavina által érintett házak lakói közül akadtak olyanok,

  • akiknek el kellett hagyniuk az ingatlant, mert olyan mértékben rongálta meg a falakat és a lakás belsőjét a lezúduló iszap, hogy nem tudták utána az ingatlanjukat használni,
  • akik visszaköltöztek, igaz, azzal a félelemmel, hogy egy következő esőnél ismét ott lesz a sárlavina veszélye,
  • illetve olyanok, akik megpróbáltak új ingatlant keresni a Lakásalap bevonásával (erről később bővebben írunk majd).

Bárhogy is döntöttek az érintett recskiek, egy biztos: az ingatlanjukat így vagy úgy – különböző mértékben – kár érte. Kártérítést mégsem kaptak eddig.

Magyar György most azt mondja a 24.hu-nak, hogy a sárlavináért felelős cég a mai napig nem fizetett kártalanítást. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy az időközben zrt.-vé alakult cég, az Andezit-Bau jogi képviselőjével az idén egész nyáron egyeztettek, de ez eredménytelenül zárult, miután az ellenérdekelt fél – Magyar szerint – a látszat ellenére komolytalanul állt az ügyhöz.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik