Forma-1

Michael Schumacher először a lánya esküvőjén mutatkozott súlyos síbalesete után

Tom GANDOLFINI / AFP
Tom GANDOLFINI / AFP
A Forma-1 legendáját, a hétszeres világbajnok Michael Schumachert állítólag 11 év után először látták nyilvánosan, miután részt vett lánya, Gina-Marie esküvőjén.

Michael Schumacher 2013. december 29-én síelés közben szenvedett súlyos fej- és agyi sérülést, azóta pedig szinte semmit sem tudni az állapotáról. Családja ugyanis olyan szigorúan védte a magánéletét, hogy állítólag három közeli családtag és egy orvoscsapat mellett senki sem kerülhetett a közelébe.

A brit bulvárlapok szerint több mint egy évtizednyi hallgatás után Schumacher családja végre hajlandó lehet fellebbenteni az őt körülvevő titok fátylát. A múlt hétvégén az egykori autóversenyző lánya, a 27 éves Gina-Marie férjhez ment a család négyhektáros mallorcai luxusvillájában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gina Schumacher (@gina_schumacher) által megosztott bejegyzés

Ott pedig megjelent a nyilvánosság előtt Michael Schumacher is, de a vendégeknek az ajtó előtt kellett hagyniuk telefonjukat, elkerülendő az esetleges fotózást.

Az Ultima Hora mallorcai lap arról számolt be, hogy a ceremónia körülbelül fél óráig tartott.

Ha hinni lehet a pletykáknak, jövőre újabb esküvőre készül a család, Michael legkisebb fia, Mick ugyanis megkérhette barátnője, a 24 éves Laila Hasanovic dán fehérneműmodell kezét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Laila Hasanovic🦂 (@lailahasanovic) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Megzsarolták Michael Schumacher családját, vádat emeltek ellenük
15 millió eurót követeltek, már őrizetbe vette őket a rendőrség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik