Belföld

Tasó Lászlóék addig telefonálgattak a képviselőknek, míg végül sikerült megtartani a ciklus utolsó ülését

TASÓ BÉLA / FACEBOOK
TASÓ BÉLA / FACEBOOK

Harmadszori nekifutásra csütörtökön sikerült megtartani a nyíradonyi önkormányzat cikluszáró ülését. Tasó Béla polgármester és nagybátyja, Tasó László fideszes országgyűlési képviselő két képviselőt beszélt rá, hogy menjen el az ismételten összehívott ülésére, és szavazzon az előterjesztésekről.

Információink szerint a távolmaradások miatt meghiúsult keddi és szerdai próbálkozás után volt olyan képviselő, akit 20-szor, 30-szor is felhívtak telefonon, sőt a feleségén keresztül is keresték azért, hogy rábírják a részvételre. A képviselőket nemcsak a polgármester, hanem személyesen Tasó László is hívogatta, így végül meglett a szükséges minimális létszám.

A 24.hu írta meg, hogy a szeptember 24-ére összehívott testületi ülésre a nyolctagú testületből csak az alpolgármester és egy további képviselő ment el, ezért nem tudták megszavaztatni a polgármester számára javasolt hat hónapnyi illetményének megfelelő végkielégítést, illetve egy sor olyan előterjesztést, amely a Tasó család számára lehetett fontos. Ilyen volt az önkormányzat által épített, de nagyrészt a parlamenti képviselő földjére telepített futópályáért adott csereterületről, vagy a Tasóék érdekeltségébe tartozó vendégház körüli közvilágítás megszavazásáról szóló javaslat.

A csütörtöki ülés után Tasó Béla Facebook oldalán lakossági tájékoztatót tett közzé. Ebben azt írta, hogy a képviselő-testület a kérésére levette a napirendről a végkielégítésével kapcsolatos döntést. Elfogadták viszont az ingatlancserét és a szakolykerti kandelábertelepítést.

Elfogadták azt az előterjesztést is, amellyel az önkormányzat tulajdonában álló nagy értékű ingatlanokat adnak át vagyonkezelésbe a Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft.-nek. Ahogy korábban írtuk, ez lehetett legfajsúlyosabb és legfontosabb előterjesztés Tasóék számára, mert így az új polgármester hivatalba lépése után is jó ideig az általuk kinevezett vezetés diszponálhat az ingatlanok felett. Az átadásra kijelölt 12 ingatlan között több önkormányzati tulajdonú lakás szerepelt, de köztük volt a sportpálya, a piac és a vásárcsarnok, sőt a városháza azon 354 négyzetméteres része is, amely az országgyűlési képviselő, azaz Tasó László irodáinak ad otthont.

A távozó polgármester közleménye szerint változtatás „az önkormányzat stabil működését hivatott szolgálni, ugyanis a 100 százalékos tulajdonában álló vagyonkezelő szervezet számára biztosít vagyonkezelői jogot az érintett ingatlanokon”. Hozzátette, hogy ezzel a döntéssel nem kerültek más szervezet tulajdonába az ingatlanok, csak a vagyonkezelő cég működése került megerősítésre, az előterjesztésben szereplő ingatlanok tulajdonosa továbbra is Nyíradony Város Önkormányzata maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik