Belföld

Ki akarta szabadítani a dróthurokba szorult kutyát, vasvillával esett neki a csapdát kitevő szomszédja

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és állatkínzás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki tavaly augusztusban vasvillával támadt a csapdájába szorult kutya segítségére siető szomszédra.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a hetvenes éveiben járó férfit bosszantotta, hogy az udvarára behatoló állatok többször is kárt tettek a kertjében, ezért egy vasdrótból készült, fojtócsomóval ellátott hurkot feszített ki a kaposvári telkének határán azért, hogy az odatévedő jószágokat csapdába ejtse.

A hurok nem sokkal később egy kutya nyakára szorult, ez pedig rövid időn belül az állat pusztulását okozhatta volna. A közelben lakók szerencsére meghallották a kelepcébe esett kutya vonyítását.

Erre tekintettel a szomszédos, alacsonyabban fekvő ingatlan irányából a sértett a meredek rézsűn keresztül felmászott a vádlott udvarának határára, majd megpróbálta kiszabadítani a csapdába szorult kutyát.

– közölte a főügyészség.

Amikor a hetvenes férfi tudomást szerzett erről, akkor felkapott egy vasvillát, és a helyszínre sietett. Előbb számon kérte az állat segítségére siető szomszédját, majd úgy fejbe vágta a vasvilla nyelével, hogy az elvesztette az egyensúlyát és visszaesett a szomszédos ingatlanra. Az áldozat nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség felfüggesztettet kért az elkövetőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik