Pécseli Péter, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője elmondta, hogy a rendkívüli helyzetről e-mailben tájékoztatja az érintett polgármestereket. A meteorológiai előrejelzés szerint a viharos erejű szél szombatig három hullámban okoz majd gondokat a térségben, s a jövő héten várható erős lehűlés miatt a belvizek, illetve a kiöntött vizek be fognak fagyni.
A kialakult helyzet főleg Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn és Balatonkeresztúron okoz problémát, ahol a belterületi elvezetőrendszerekben már egy ideje mélyebb a víz szintje, mint a Balatoné, így azokból nem tud elfolyni a víz. A Berek felé sem lehet elszivattyúzni a vizeket, hiszen az az M7-es autópálya szerkezetét veszélyeztetné.
A „két tűz közé került” térségben nincs igazán műszaki megoldás a kialakult helyzet kezelésére – fogalmazott a szakember. Hozzátette, hogy a belvizek szivattyúzását nem ajánlja, hiszen a kiszivattyúzott vizek azonnal pótlódnak, és a talajvízben megindított áramlással csak fokozódhatnak a károk. Csak az épületek köré elhelyezett homokzsákokkal érdemes védekezni ott, ahol erre szükség van – tette hozzá a kirendeltség vezetője.
Óránkénti 120 kilométeres széllökést is mértek
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közölte: ezekben az órákban halad át Magyarország nagy része felett egy hidegfront, amelyet helyenként viharos szél kísér. Balatonmáriánál csütörtök reggel óránkénti 120 kilométeres széllökést is mértek.
Fodor Zoltán veszélyjelző meteorológus elmondta, hogy a legtöbb helyen óránkénti 70-85 kilométeres szelet mértek, a fővárosban a reggeli legerősebb széllökés 83 kilométeres volt. A rendkívül gyorsan haladó hidegfront nyomán az ország térségei között jelentős hőmérsékleti különbségek alakultak ki: míg délen van olyan település, ahol nemrég 14 Celsius-fokot mértek, addig Győr térségében 1-2 Celsius-fokot mutatott a hőmérő.
Délutánra valamelyest gyengül a szél ereje, ám pénteken újabb széllökések várhatók; ezek már „csak” óránként 60-65 kilométeres erősségűek lehetnek.
Az OMSZ szerdán másodfokú előzetes figyelmeztetést adott ki az ország dunántúli régióira, valamint a közép-magyarországi és a dél-alföldi régió nyugati részére.
