Sport

Súlyos balesetet szenvedett Kempf Zoltán BMX-versenyző

Több helyen arccsonttörést szenvedett Kempf Zoltán, a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon.

Gyakorlata közben olyan balszerencsésen esett és ért talajt, hogy fejsérülése miatt azonnal kórházba, intenzív osztályra szállították, ahol jelenleg is megfigyelés alatt tartják. A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombati sajtóközleménye szerint a Zozó becenevű bringás állapota stabil.

Város Viktória szakágvezető elmondta: beszélt, kommunikált vele, mindenre reagál, de a következő pár óra meghatározó lesz, ezért a legfontosabb, hogy Kempf pihenni tudjon.

Kempf Zoltán indult a városi sportágak budapesti olimpiai selejtezőjén, a Ludovika Campuson is, ahol a 11. helyen zárt a BMX freestyle park versenyszám döntőjében, így nem szerzett párizsi kvótát.

Az MKSZ hangsúlyozta, hogy az esésekből származó sérülések egyre gyakoribbak, ezért a Magyar Judo Szövetséggel közös, „Ne törd magad” nevű, esésoktató programját a tervek szerint ősztől kiterjesztik a többi sportágra is és alapítványt hoznak létre annak érdekében, hogy minden magyar sportoló megtanulhasson biztonságosabban talajt fogni.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik