Az eset még december 22-én történt, ám a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csak kedden adott tájékoztatást a történtekről. A főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást – tette hozzá Soltész Bálint, aki az eset további részleteiről nem nyilatkozott.
A Heves megyei heol.hu hírportál kedden arról számolt be, hogy rotweilerek okozták a gyerek halálát, s információk szerint a kislány testvére szerencsésen megmenekült.
Suszták Béla, az egri állatkórház igazgatója a hírportálnak elmondta, hogy a kutyák tetemét nem az intézmény dolgozói boncolták, ők csak helyet adtak a fővárosból érkezett igazságügyi szakértőknek. A boncolást követően a tetemeket további, elsősorban a veszettség megállapítására vonatkozó vizsgálatra Budapestre szállították.