Közélet

Tűz a román parlamentben: 300 embert evakuáltak

Facebook
Az égő iroda és a gyanúsított.
Facebook
Az égő iroda és a gyanúsított.

Ismeretlen személy okozott tüzet kedden délután a román parlament bukaresti épületében, mintegy 300 embert evakuáltak, sérültek nincsenek – írta a román Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) jelentése alapján az Agerpres román hírügynökség.

A jelentés szerint a tűz a parlament épületének földszintjén, egy 30 négyzetméteres helyiségben keletkezett, miután az egyik látogató egy gyúlékony anyagot fröcskölt a terembe. Személyi sérülés nem történt, az egyik alkalmazott – akinek a ruháját szintén elérte a folyadék – pánikrohamot kapott – írta a News.ro.
A bukaresti rendőrség eljárást indított az ismeretlen tettes felkutatására. Mivel az incidens a parlament épületének egy turisták által is látogatható részén történt, mintegy 300 személyt evakuáltak a hatóságok.

A rendőrség szerint a tűzben senki nem sérült meg, a lángokat rövid idő alatt eloltották, mivel a parlamenti tűzoltóegység ott volt a helyszínen.

A Digi24 a csendőrség tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy a tettes nem haladt át a biztonsági ellenőrző ponton, ugyanis a román parlament ezen része szabadon látogatható. A férfi – e forrás szerint – a nála lévő rongydarabokat gyújtotta meg.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik