Szórakozás

Fort Boyard: Németh Kristóf színészi játéka a Barátok köztöt idézte fel Istenes Bencében

RTL
RTL
A műsorvezető és Frohner Fecó is nosztalgikus hangulatba került.

Hétfőn lement a tévében a Fort Boyard – Az erőd első része. A kék csapat egyik tagja Németh Kristóf volt, akit az erőd ura kihívott párbajra, céllövésben. Mint kiderült, a színész háromszoros országos bajnok sportlövészetben, de az is őt segítette, hogy ellenfele a céltábla legszélét találta csak el. Némethnek sikerült jobb eredményt elérnie, de mikor visszament csoporttársaihoz, úgy adta elő a történetet, mintha nem járt volna sikerrel.

Gyerekek, ez egészen elképesztő volt. Találkoztam a nagyúrral, aki párbajra hívott, ráadásul egy olyan dologban, amiben én elég jó vagyok: célba kellett találni. Nagyon jót lőtt az általa felkért játékos, egy hetest… és én még jobbat

– mondta, miközben kihúzta zsebéből a megszerzett kulcsot.

A többiek örömujjongásban törtek ki, a műsort vezető Istenes Bence azonban kijelentette, ő sejtette, hogy Németh csak színészkedik.

Annyira tudtam! Annyira láttam, hogy ez egy rossz színészi játék… Mondom: elkezdődött újra a Barátok közt?

Frohner Fecó is rácsatlakozott a dologra, ő azt mondta:

Hát én ezt láttam 25 évig a Barátok köztben.

Kapcsolódó
Napóleon építtette, most magyar celebek küzdenek benne – visszatért a Fort Boyard
Az RTL klub 24 év után újraélesztette a franciák legnépszerűbb műsorformátumát, ám emelt is a téten: negyven darab celebet zárt be az erődbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik