Belföld

Mesterházy együttműködne

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a nemzeti minimumot és az összefogást emlegette idei első nyilatkozatában, Orbán Viktor teljes megújulásról írt.

Mesterházy Attila szerint a politikai élet szereplőinek együtt kell működniük, mert csak ezzel lehet eredményeket elérni.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az RTL Klub híradójának nyilatkozva pénteken úgy fogalmazott: 2010-es év választási év, és az azt jellemző felfokozott politikai érzelmek ellenére bízik abban, hogy lehetséges lesz az együttműködés.

A magyar nemzetnek együttműködésre és összefogásra van szükség ahhoz, hogy „ötről hatra” jusson – tette hozzá a kormányfőjelölt, kiemelve, hogy véleménye szerint „abba kell hagyni a politikai acsarkodást, meg kell találni azokat a nemzeti minimumokat”, amelyek alapján elképzelhető az együttműködés.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke még szerdán tette fel saját honlapjára újévi köszöntőjét, amelyben egyebek mellett azt mondta: Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben. Az újév – mint hangsúlyozta – mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is, s alkalmat ad arra, hogy „megfogalmazzuk, mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképpen tennünk”.

Kiemelte, hogy az új kezdet magával hozhatja a teljes újrakezdést, a teljes megújulást is, és Magyarországnak éppen erre lesz szüksége.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik