Élő Nagyvilág

Putyin: Ha Kijev engedélyt kap nagy hatótávolságú rakéták bevetésére, akkor a Nyugat belekeveredik a háborúba

Alexei Danichev / AFP
Alexei Danichev / AFP

Zelenszkij: a kurszki offenzívával sikerült lassítani az oroszok előrenyomulását Kelet-Ukrajnában

Kijev elérte a remélt hatást a kurszki régió ellen augusztusban indított offenzívával, mert sikerült lassítani az orosz erők előrenyomulását Kelet-Ukrajnában – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken egy jótékonysági rendezvényen az ukrán fővárosban az MTI tudósítása szerint.

„Megjöttek a várt eredmények: Harkivban megállítottuk az ellenséget, Donyeckben pedig sikerült őket lassítani, még ha nehézségek árán is” – mondta Zelenszkij, megjegyezve, hogy Moszkva 40 ezer katonát volt kénytelen Kurszkba vezényelni, de az orosz ellentámadások „eddig nem értek el komolyabb sikereket”.

Az ukrán erők augusztus elején törtek be váratlanul az Ukrajnával határos kurszki régióba, ahol – ukrán közlés szerint – mintegy 1000 négyzetkilométer területet vontak ellenőrzésük alá. Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember elején azt állította, hogy a kurszki ukrán művelet kudarcot vallott, és az orosz erőknek sikerült gyorsítaniuk előretörésüket a kelet-ukrajnai fronton. Az orosz hadsereg jelenleg a Donyeck megyei Pokrovszk várost közelíti, amely fontos közlekedési csomópontnak számít a térségben.

Az ukrán elnök pénteken egy nemzetközi konferencián vett részt, amelyet Viktor Pincsuk ukrán milliárdos alapítványa szervezett. A rendezvényen Zelenszkij arról is beszélt, hogy szeptember folyamán találkozni fog Joe Biden amerikai elnökkel, hogy bemutassa neki Ukrajna „győzelmi tervét”. Az ukrán államfő beszédében azzal vádolta a nyugati országokat, hogy félnek még felvetni is a lehetőségét annak, hogy lelőhetnék az orosz rakétákat és drónokat, holott Izraelnek például segítenek ebben a palesztinokkal szemben. „A szövetségesek közös erővel lőnek le rakétákat és drónokat a közel-keleti égbolton. Miért nincs még mindig döntés arról, hogy ugyanezt megtegyék Ukrajna fölött is az oroszok által indított Sahed drónok esetében?” – tette fel a kérdést Zelenszkij.

Hat brit diplomatát vádol kémkedéssel Oroszország

Az orosz FSZB biztonsági szolgálata kémkedésre és szabotázstevékenységre hivatkozva visszavonta hat moszkvai brit diplomata akkreditációját – írja a The Guardian. 

Az FSZB pénteken közölte, hogy olyan dokumentumok birtokában van, amelyek azt mutatják, hogy a brit külügyminisztérium egyik londoni részlege koordinálta az általa „a politikai és katonai helyzet eszkalálódásának” nevezett tevékenységet, és feladata volt Oroszország stratégiai vereségének biztosítása az Ukrajna elleni háborúban.

A feltárt tények tehát alapot adnak arra, hogy az igazgatóság által Moszkvába küldött brit diplomaták tevékenységét az Orosz Föderáció biztonságát fenyegetőnek tekintsük

– áll az FSZB közleményében.

Hozzátették: „Ezzel összefüggésben az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján és válaszul a London által tett számos barátságtalan lépésre Oroszország külügyminisztériuma az érintett ügynökségekkel együttműködve megszüntette a moszkvai brit nagykövetség politikai osztályának hat tagjának akkreditációját, akiknek tevékenységében kémkedésre és szabotázsra utaló jeleket találtak”.

A hat diplomatát az orosz állami televízió megnevezte, és fényképeket is mutatott róluk.

Putyin: Ha Kijev engedélyt kap nagy hatótávolságú rakéták bevetésére, akkor a Nyugat belekeveredik a háborúba

Vlagyimir Putyin csütörtöki beszédében úgy fogalmazott, hogy egy nyugati lépés, amely lehetővé tenné Kijev számára, hogy nagyobb hatótávolságú fegyvereket használjon Oroszországon belüli célpontok ellen, azt jelentené, hogy a NATO háborúban állna Moszkvával.

Putyin erről azt követően beszélt, amikor az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vezető diplomatái a nyugati fegyverek Oroszországba történő kilövésére vonatkozó szabályok enyhítéséről tárgyaltak.

Ez jelentősen megváltoztatná a konfliktus természetét

– mondta Putyin az állami televízió riporterének. Ez azt jelentené, hogy a NATO-országok, az USA, az európai országok háborúban állnak Oroszországgal – tette hozzá.

Az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken az eddigi leghatározottabb utalást tette arra, hogy a Fehér Ház hamarosan feloldja az Ukrajnára vonatkozó korlátozásokat, amelyek értelmében a megtámadott ország a nyugat által szállított nagy hatótávolságú fegyvereket csak Oroszországon belüli kulcsfontosságú katonai célpontok ellen használhatja.

Olvasói sztorik