Belföld

Mi lesz Novák Katalin javadalmazásával, ha a volt államfő újra munkába áll?

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Novák Katalin nemrég bejelentette, hogy egy nemzetközi nonprofit cég vezérigazgatója lesz. A volt államfőt ugyanakkor nem illeti meg a neki járó, a hivatalban lévő köztársasági elnökével megegyező juttatás, ha a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából biztosítottnak minősül. Ügyvédi segítséggel igyekeztünk egyértelműsíteni, hogy a gyakorlatban mikor bukhatja el a tiszteletdíját egy volt államfő – Novák Katalin nem segítette elő a tisztánlátást.

Nemrég Novák Katalin maga jelentette be, hogy egy nemzetközi közhasznú szervezet, az X·Y Worldwide vezérigazgatója lesz. Ahogy írta, alapítótársával, Stephen J. Shaw-val és a többi kollégájával azért dolgoznak, hogy világszerte növekedjenek a születésszámok, ezzel kapcsolatban adnak majd tanácsokat a világ vezetőinek, hogy működő megoldásokat és fenntartható stratégiákat tudjanak kidolgozni a cél érdekében. (A lesújtó idei magyarországi adatok alapján ezen a téren itthon is akad tennivaló.)

Novák hét hónappal az után tért vissza a közéletbe, és áll munkába, hogy február 10-én a kegyelmi botrány hatására lemondott a köztársasági elnöki posztról. Azóta igyekezett kerülni a nyilvánosságot. Bár a nyári futball Eb-n feltűnt a magyar válogatott meccsén, és egy felkérés miatt az Andalúziai Királyi Lovasiskolába is ellátogatott, nem lehetett tudni, hogy mivel tölti a napjait. Az viszont kiderült, hogy az államfői hivatalból való távozása után a háromfős titkárság mellett egy gazdasszonyra is igényt tartott. A törvény szerint ez jár neki – mint ahogy az élethosszig tartó több milliós (jelenleg havi 5,25 millió forintos) tiszteletdíj is.

Ugyanakkor a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény kimondja:

Nem illeti meg a juttatás a volt köztársasági elnököt, ha a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából biztosítottnak minősül.

Lecsupaszítva ez azt jelenti: ha a volt államfő munkába áll, elesik a tiszteletdíjtól. Ez azonban nem ilyen egyszerű.

A volt államfők kiváltságai

A volt államfőket havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj összegének megfelelő pénzbeli juttatás illeti meg, ami nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül. A juttatást ráadásul minden évben megemelik a bruttó átlagkereset-növekedéssel megegyező mértékben. Ezen felül biztosítják számukra a „megfelelő lakás” használatának jogát, legfeljebb háromfős titkárságot, térítésmentes egészségügyi ellátást, valamint a személyes autóhasználatot, az utóbbihoz a sofőrt a rendőrség delegálja. Továbbá van még egy éves pénzügyi keretük, amit tetszés szerint oszthatnak szét szervezetek között. Tavaly fejenként 73 millió forint állt a rendelkezésükre. Mindezekről Novák lemondásakor itt írtunk bővebben.

Az X·Y Worldwide-ról keveset tudni. Aki tájékozódni akar, leginkább az X-en értesülhet bármiről a szervezet működését illetően, még itt is több információ van fent, mint a holnapjukon, amelyen egyelőre az elérhetőségeknek, így egy kapcsolattartásra alkalmas e-mail címnek sincs nyoma.

Novák posztjából az viszont kiderült, hogy vezérigazgatói pozíciót fog ellátni, ami feltételezi, hogy munkaviszonya létesül. Hogy mi a helyzet ebben az esetben a társadalombiztosítási státusszal – ami kulcstényező a tiszteletdíj kifizetésével kapcsolatban –, arról Szabó Imre Szilárd ügyvéd beszélt lapunknak.

A szakember azt mondta, a biztosítotti jogállás attól függ, hogy milyen jogviszonyban végzi valaki a munkáját. „Ha munkaviszonyban teszi, akkor biztosított lesz, függetlenül a díjazás összegétől. Ha viszont megbízási szerződés alapján végez munkát, akkor abban az esetben lesz biztosított, ha a havi díjazása eléri a minimálbér 30 százalékát” – magyarázta Szabó Imre Szilárd, hozzátéve: annak nincs jelentősége, hogy nonprofit munkáltatóról van-e szó, mivel ezek a szervezetek ugyan nem profitorientáltak, hanem a megtermelt javaikat valamilyen közösségi cél elérése érdekében akarják kamatoztatni, ám az alkalmazottaik nem kizárólag társadalmi munkában végezhetik a munkájukat, tehát kaphatnak fizetést. Így rájuk hasonló szabályok vonatkoznak, mint bármely más cégre.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik