Megdöbbentő őszinteséggel mesélt kapcsolatáról a Frizbi felvételén Cseke Katinka és párja, akik a vasárnapi adás vendégei lesznek. A színésznő és kedvese szemmel láthatóan nagyon boldogok, s úgy érzik – a 10 évnyi korkülönbség ellenére is – életük nagy szerelmét találták meg egymásban. Az eredetileg műszerészként végzett tunéziai férfi – aki Katinka miatt költözött Magyarországra – jelenleg is munkát keres, hogy mentesítse szerelmét az anyagi terhek alól. Így szabadidejében gyakran kíséri el a forgatásokra imádott kedvesét, aki a második nagy szerelme a huszonkilenc éves tunéziai férfi életében. Bár Hassine csodálja Cseke Katinka színészi képességeit, egy-egy csókjelenet hamar kihozza a sodrából. Így történt ez egy nemrég felvett csókváltáskor is, amely után Hassine szó nélkül hagyta el a Jóban Rosszban stúdióját. Cseke Katinka tudta, hogy szerelme a féltékenység hevében cselekedett, ezért nyomába eredve próbálta meg tisztázni a helyzetet. Utólag kiderült, Hassine-t annyira felbőszítették a látottak, hogy úgy érzet, ha nem hagyja el a stúdiót, felgyújtja azt féltékenységében. Cseke Katinka szerencsére hamar megnyugtatta szerelmét, akit biztosított hűségéről és a csókjelenet szigorúan színészi jellegéről.
A Jóban Rosszban forgatásán annyira kiverte a biztosítékot Cseke Katinka párjánál a színésznő csókjelenete, hogy féltékenységében a stúdióból is kirontott a tunéziai Hassine.
Ajánlott videó
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
- 22:04 Milánóban az olimpia ellen tüntettek, a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett
- 21:13 Takács Péter a magyar kórházból kiengedett, osztrák kórházban megmentett betegről: Nem kell túlragozni
- 21:04 Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 20:36 A nap hírei - 2026. 02. 07.
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 20:12 Mikler-védés a hajrában, elkerülte a kínos botlást a Szeged
- 19:55 Madeirának nemcsak Cristiano Ronaldót köszönhetjük, hanem a tökéletes kikapcsolódást is
- 19:52 A Győr negyeddöntős, a Debrecen is a BL egyenes kieséses szakaszában folytatja
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 4,29 milliárd forint volt a tét
- 19:13 „Elismerte” a kormány, hogy megszűnt a szülészet Szentesen
- 18:28 Emilia Clarke és Haley Lu Richardson a 24.hu-nak: Mácsai Pál egy hús-vér színész hozzánk képest
- 18:19 Megalkották a pacemakert, amit aksi helyett a szív lát el energiával
- 17:48 Így omlott le az ötszáz éves szilágycsehi templomtorony
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 16:56 „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
- 14:23 Bukhatja a szokásos nemzetiségi mandátumát a Fidesz
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 14:28 Mit tesz az Alza, ha egy csomagautomata minden fiókját feltörik?
- 16:17 Napok óta nem látták a pusztaszabolcsi férfit, háza pincéjében találták meg holtan
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 12:15 Orbán Viktor a lázadó fiataloknak üzent Szombathelyen, a kormányfő két hét múlva Washingtonba repül
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
- 16:19 Mit jelent, ha a távirányító csak közelről működik?
