Szórakozás

Sáfrány Emese reagált a megjegyzésekre, amiket Zsigmond Angiék tettek rá és Béres Anettre az Ázsia Expresszben

TV2
TV2
A légtornász szerint a pár minden egyes szavából óriási előítélet érződik.

Az Ázsia Expressz hétfő esti adásában a Zsigmond Angi-Mészáros Bende páros többször is arról beszéltek a miniinterjúikban, hogy idegesíti őket Béres Anett és Sáfrány Emese duója, akikben Mészáros szerint „dúl a rosszindulat”. Amikor a bivalytrágya-lapátolós feladatnál keresztezték egymás útját, Zsigmond Angit zavarta a két nő panaszkodása, mellyel kapcsolatban később úgy fogalmazott:

Jó lenne, hogyha nem hallaná meg a fülem, hogy rám rakják ezt a nyomorékoskodást – már bocsánat –, meg azt, hogy lány vagyok és »fúj, egy kis szar ment a körmöm alá«. Én ezektől kivagyok. Légy szíves, állj arrébb három lépéssel! Ne nyavalyogjál! Ne mondjad nekem, mert fel fogsz ezzel idegesíteni. Ha meg tudod, hogy nem szereted a szart, akkor ne gyere ebbe a műsorba!

Zsigmond később azt is kijelentette, hogy Sáfrányék taktikája a „luficsöcs” a stoppolásnál, amivel párja is egyetértett.

Gumicsöcsökkel nagyon könnyű egyébként stoppolni, tehát ha még egyszer vállalok egy ilyen versenyt, akkor meg fogom csináltatni előtte a mellemet, és akkor teljes mellbedobással kiállok az út szélére

– tette hozzá Mészáros Árpád Zsolt fia.

Az elhangzottakkal kapcsolatban a story.hu kereste fel Sáfrány Emesét, aki röviden nyilatkozott az ügyben.

Az van, hogy ezeket nem szemtől szembe mondták nekünk, hanem gyáva módon a hátunk mögött, és óriási előítélet érződik minden egyes szavukból. Ez pedig nem engem, minket, hanem őket minősíti. Nem gondolom, hogy ebbe nekem jobban bele kéne állnom, méltatlannak érezném

– zárta le a témát a légtornász.

Kapcsolódó
Ázsia Expressz: „A lányok taktikája a luficsöcsök” – Zsigmond Angiék kiakadtak Sáfrány Emeséékre
Szerintük ellenfeleik idomaiknak köszönhetően szereznek fuvart maguknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik