Ötévnyi tervezés, illetve átépítés végére került pont nemrég az RTL életében, hiszen a csatorna néhány héttel ezelőtt beköltözött a Dózsa György út és a Városligeti fasor sarkán álló egykori MÉMOSZ-székház épületegyüttesébe, amit a TIBA Építész Stúdió szabott a cég igényeire. A szeptember 9-i hivatalos megnyitóra lapunk is meghívást kapott, az ehhez kapcsolt bejáráson pedig számos meglepetés várt bennünket.
Az ingatlan történetének rövid áttekintése után most ezekről számolunk be, és választ adunk két nagy kérdésre: megmenthető-e egy több mint harminc éven át kihasználatlanul pusztuló kultúrház – ma inkább úgy mondanánk, hogy konferenciaközpont –, és hogy nagy kompromisszumok nélkül is használható-e egy több mint hetven éves irodaház, aminél a műemléki védettség nehezíti meg az építész dolgát? A válasz mindkét kérdésre igen, de ne szaladjunk ennyire előre.
A kezdetek
A két világháború közti modern építészet kissé megkésett, de annál nagyobb hatású egyik fő művét az idén épp százhúsz éve alapított MÉMOSZ, azaz a Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetsége építtette, ami azért jött létre, hogy az építőmunkások jogaiért mint szakszervezet küzdhessen, szükség esetén pedig sztrájkokkal érje el a céljait.
Ez maximálisan sikerült is, hiszen az építőipari szakmák mindegyikét összefogó szövetség már röviddel alapítása után a legnagyobb létszámú, illetve a legerősebb szakszervezetek egyikének számított, tagjai közül pedig számos meghatározó politikus, illetve miniszter is kinőtte magát. A tanfolyamokat, képzéseket, kulturális rendezvényeket, illetve szabadidős tevékenységeket is szervező, a megalakulásától kezdve nyilvánvalóan a politikai baloldalhoz kötődő MÉMOSZ első otthona az egykori Trieszti nőhöz címzett vendéglő kerthelyisége volt (a hely ma is étterem), erre azonban nyilvánvalóan csak ideiglenes állomásként tekintettek, hiszen 1909-ben átadták a mai Dembinszky és a Dózsa György út sarkán álló, a vidéki tagoknak átmeneti szállást is adó székházukat – Messinger (Medgyes) Alajos munkája ma is áll –, amit egészen a második világháborút követő átrendeződésekig használtak.
A sarokház a kommunista hatalomátvétel után már idejétmúltnak bizonyult, így a vezetők a romba dőlt ország a helyzet rendeződésébe vetett hitét, illetve az újjáépítés erejét bizonyítandó eldöntötték, hogy új, a korábbinál nagyobb és fejlettebb központot építenek. A célra a közeli Vilma királynő útja (később Gorkij, ma Városligeti fasor), illetve a frissen átnevezett Dózsa György (korábban Aréna) út sarkán lévő területet szemelték ki, ahol korábban egy kertmozi, a századfordulón pedig előbb a Gárdonyi Géza közreműködésével múlandó látványossággá vált Pokol-körképet, majd a magyar kerékpározás és autózás egyik bölcsőjét találhattuk volna.
Az 1946-ban kiírt tervpályázaton számtalan ismert építész képviseltette magát, köztük Kozma Lajos és Preisich Gábor, de a később generációjuk legismertebb tagjaivá vált fiatalabb tervezők, Gádoros Lajos, Szrogh György, a Moszkvából épp visszatérő Perényi Imre, valamint a Párizsból a romos magyar fővárosba jobb híján hazagyalogló Perczel Károly is mind saját pályaművel próbálta elnyerni a megbízást.
Egyetlen győztest végül nem hirdettek, hiszen a megbízást 1948-ban hosszú gondolkodás után végül több korábbi versenytársnak adták: Preisich, Gádoros, Perczel, Perényi, illetve Szrogh az időközben megalapított ÉTI, azaz az Építéstudományi és Tervező Intézet munkatársaiként közösen álltak elő a végleges tervekkel, amik a Rajk László általi alapkőletételt követően két éven belül, 1950 júniusára váltak valósággá.
A magyar építőmunkások béreiből lecsippentett – hivatalosan általuk felajánlott – 3%-os szeletekből megvalósult munkákkal foglalkozó könyvek, tanulmányok, valamint online anyagok közül Perczel nevét csak néhány említi, ennek pedig nyomós oka van: az illegális baloldali mozgalomban való szerepe miatt a biatorbágyi merénylet (1931) után letartóztatott, az egyetemről eltanácsolt, Brnóban, majd Zürichben építésszé vált fiatal mérnököt 1949-ben ugyanis letartóztatták, majd a Rajk-perben koholt vádakkal életfogytiglanra ítélték.
