Néhány napja nagyot robbant a hír, Tóth Gabi és párja, Roli szakítottak. A lavinát az énekesnő Facebook-postja indította el, a lány megváltoztatta kapcsolati státuszát. Azóta bebizonyosodott, hogy a fiatalok között valóban véget ért a szerelem, ám a legnagyobb közösségi portálon olvasható bejegyzéseikből kiderül, nem haraggal váltak el egymástól.
Fotó: TV2
A szakítást Gabi kezdeményezte, és úgy tűnik Roli elfogadta a döntését. A fiú szavai még most is szeretetről árulkodnak.
”…én remélem, hogy sokan elolvassák, amit most kiírok, és mindenféle torzítástól mentesen megy tovább ez az infó! Kérem az embereket, ne üljenek fel minden pletykának, ami a sajtóban megjelenik! Mi Gabival tisztességes, mélyérzésű kapcsolatban éltünk! Elképesztő sokat adtunk egymásnak és köszönhetünk mindketten a másiknak. Szeretnénk tisztességesen, méltósággal elválni, és továbbra is jó baráti viszonyban maradni, hogy a jövőben is tudjuk egymást segíteni! Közöttünk olyan kapocs van, ami túlmutat a szerelmen. Legyen inkább ez szenzáció, mint mindenféle idióta pletyka! Két dolgot kívánok az embereknek, hogy ismerjék meg Gabinak azt az oldalát, amit én megismertem, és ehhez nem kell vele élni! Gabi személye, lelke, szíve, irántam érzett volt szerelme és szeretete örök felejthetetlen érték! Mindenkinek ennyire szép kapcsolatot kívánok, mint amilyen a miénk volt, mert akkor ez a világ is más és szebb lenne!” – olvashatjuk.
Roli sorait Gabi sem hagyta szó nélkül, és ugyanitt köszönt meg mindent volt kedvesének. Akárhogy is, egy szakítás mindenképpen fájdalmas mindkét félnek, és hosszú idő kell, amíg az ember feldolgozza, valami véget ért. Ilyenkor a barátok, vagy a család segítsége különösen fontos lehet. Bizonyára így érzi ezt Tóth Gabi is, aki jelenleg szülővárosában, Tapolcán az édesanyja gondviselését élvezi.