Eddig legfeljebb az fordult elő a Fidesz hagyományos kötcsei találkozója után, hogy az ott elhangzottak kiszivárogtak a sajtónak. Valami változhatott, mert most a miniszterelnök nem csak Facebook-posztot írt a beszédéből, de videót is rakott ki róla a Youtube-ra.
A videóban Orbán Viktor kiegészíti, amit korábban is írt, és meghirdeti a gazdasági semlegesség nevű koncepciót. A miniszterelnök arról beszél, hogy ellen kell állni a blokkosodásnak, nem szabad hagyni, hogy rákényszerítsenek, hogy válasszunk kelet és nyugat között.
- A Kínától kapott hitel mellé említett egy japán és egy katari hitelt is, de erről részleteket nem mondott.
- Elmondta, hogy ma az amerikaiaknak ugyanannyi befektetése van Magyarországon, mint a kínaiaknak. Náluk csak a németeknek van több beruházása itt.
- Arra törekszik, hogy Kína is megvásárolhassa a termékeinket.
- Arról beszélt, hogy nem véletlenül vettünk gázmezőket, ha Ukrajna január elejétől elzárja a gázcsapokat, akkor a törökországi vezetéken keresztül el tudják látni Magyarországot.
- Üzent Amerikának is, hogy technológiai semlegességet akar. Ha a kínai technológia jobb, akkor azt fogják használni. Ebből már az első Trump-kormány alatt is komoly viták voltak az amerikaiakkal.