A szerelem tudományos szempontból egy igencsak komplikált terület, azonban hosszú évtizedek munkája nyomán a szakértők képesek lettek meghatározni, hogyan néz ki a szerelem az agyban. Emellett azt is kimutatták, hogy a sejtek aktivitása ilyen esetben nagyon eltér ahhoz képest, mint amit egy barát kapcsán történik, írja a LiveScience.
A téma egyik legismertebb kutatója Helen Fisher, az Indianai Egyetem vezető kutatója, aki társaival együtt pszichológiai és fizikai jellemzőket is azonosított, amelyek kapcsolódnak a szerelemhez. A PLOS One folyóiratban 2010-ben megjelent tanulmány például azt sugallta, hogy a szerelem megkülönböztethetetlen a heteroszexuális és homoszexuális emberek agyában, ami ekkoriban komoly áttörést jelentett. Az évek során aztán sokszor hasonlították a szerelem érzését különböző függőségekhez, és azt is feljegyezték, hogy a „mézes hetek” után miért csökken a párok közötti izgalom.
2024-ben aztán finn kutatók 55 párkapcsolatban élő szülőt kértek meg, hogy hallgassanak meg különböző felvételeket. Ezek hat dologról szóltak: romantikus partnerekről, gyermekekről, barátokról, idegenekről, háziállatokról és a természetről. Mindeközben pedig funkcionális mágneses rezonanciavizsgálatot (fMRI) folytattak le rajtuk. A csapat megállapította, hogy a mások iránti szeretetről való gondolkodás magasabb szintű aktivitást generált a résztvevők agyának a szociális kognícióval kapcsolatos területein, mint a háziállatok vagy a természet iránti szeretet.
Korábbi kutatások azt is azonosították, hogy ha a partnerünkre, vagy közösen átélt eseményekre gondolunk, az agyban és a gerincvelőben is megemelkedik a boldogsághormonként is emlegetett dopamin szintje, valamint a noradrenalin is, amely vegyi anyag az új ingerek, különösen érzelmi hatások nyomán jótékony hatással van a memóriánkra. Ennek ellenére azonban továbbra is számos ismeretlen aspektusa van a szerelemnek, amelyekre közül azonban vélhetően egyre több választ fogunk kapni.
