Belföld

Lázár szerint először az utasokhoz való hozzáálláson kell változtatni

Lázár János Facebook oldala
Lázár János Facebook oldala

„A MÁV-járműparkot és a hazai vasúti pályát nem tudjuk varázsütésre megújítani – 30 év hátrányunk van, de nekiállunk” – erről ír Lázár János hétfőn, miután a MÁV és a Volánbusz vezetőivel egyeztetett. A miniszter bejegyzése szerint a kormány közel 850 milliárd forintból mintegy félezer kilométernyi sínt újít fel, újraindítják a hazai IC-kocsik gyártását és jó minőségű, használt járműveket szereznek be.

Amit viszont rövid idő alatt meg lehet változtatni, az az utasokhoz való hozzáállás: az utasok érdemi segítése és támogatása azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúra-állapotok okoznak. Ezt várom el elsőként a MÁV-csoport új vezetésétől, amelyet a hétfő reggeli találkozásunk alkalmával mutattam be a vállalat igazgatóságának és felügyelőbizottságának, illetve az érdekképviseleti vezetőknek.

– írja, bejegyzésében, Lázár. A miniszter augusztus közepén jelentette be a vezetőváltásokat.

Lázár, a zártkörű megbeszélésen, azt is egyértelművé tette, hogy „a magyar államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatjuk önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre. Azt is elvárom a MÁV-csoport új vezetőitől, hogy személyesen vegyenek részt a MÁV-ról – eddig azonban jószerint a MÁV nélkül – zajló vitákban. Van a magyar vasútnak elég baja, nincs rá szükség, hogy álfideszes ellenzéki vagy álellenzéki fideszes politikusok (lassan ideje lenne eldönteni) még csúsztatásokkal és hazugságokkal is hergeljék ellene az utasokat”.

Vitézy Dávid gyakran kritizálja Lázár Jánost, nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszternek a Keleti pályaudvar lezárásához vezető vonatkisiklásban közvetett szerepe lehetett, ugyanis, bejegyzése szerint, Lázár törölte a pályaudvar vasúti váltókörzetének felújítását a megvalósítandó beruházások listájáról, pont ott, ahol, egy váltóalkatrész miatt, a Keletibe tartó InterCity kisiklott. Lázár az utóbbi időben személyeskedő megjegyzésekkel reagál Vitézy kritikáira, egy sajtótájékoztatón, például, arról beszélt, hogy a volt főpolgármester-jelöltnek kormoly mentális problémái vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik