Tudomány

Ősi vírusokra bukkantak egy kínai gleccserben

DANNY HU / Getty Images
DANNY HU / Getty Images

A klímaváltozás nemcsak az emelkedő tengerszint, az egyre gyakoribb hőhullámok, valamint a terméseket megtépázó aszályok miatt jelent veszélyt az emberiségre, hanem, bizony, az olvadó jégtakarókból és gleccserekből megjelenő, veszélyes kórokozók miatt is, mint ahogy azt már évtizedek óta jelzik a tudósok.

Az Ohio Állami Egyetem kutatói most pedig a Nature Geoscience című folyóiratban közzétett tanulmányukban mutattak erre konkrét példát. A publikáció szerint a tibeti fennsíkon lévő Guliya-gleccserből vettek mintát, az elemzések során pedig csaknem 1700 eddig ismeretlen, ősi vírusfajt találtak. Az Interesting Engineering szerint ezek mintegy 41 ezer éve hibernálódhattak a jég fogságában.

A vírusoknak elsősorban a DNS-maradványait vizsgálják, különös tekintettel arra, hogy mennyire képesek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz.

A cél, hogy a lehető legtöbb információt tudják meg róluk. A vírusok, a kutatók szerint, összesen kilenc időszakból származnak, melyek három, a hidegtől a melegig tartó ciklust ölelnek fel. Ezek az időszakok pedig átfedésben vannak egyes, a környéken talált, állati leletek időszakával.

Jean-Michel Claverie, az Aix-Marseille Egyetem tudósa szerint amennyiben a vírusok ennyi ideig képesek hibernálódni, azt sem lehet kizárni, hogy a permafrosztból előkerülő, emberi vagy állati maradványok is fertőzőek lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik