Sport

Furcsa ügy a paralimpián: mobiltelefonja miatt bukja bronzérmét a paraevezős

Mattia Ozbot / Getty Images
Mattia Ozbot / Getty Images

Hajóban felejtett telefonja miatt kizárták és a bronzérmét is elvették Giacomo Perini paraevezőstől a párizsi paralimpián, írja az MTI. Perini vasárnap harmadik helyen ért célba a férfi egypárevezősök PR1 kategóriájában – melyben a versenyzők csak karjaikat és vállaikat használhatják az evezés során –, a nemzetközi szövetség, azonban, nem sokkal később közölte, hogy

kizárja a versenyből, mivel kommunikációra alkalmas eszközt használt a verseny alatt.

A 28 éves, olasz paraevezős szerint figyelmetlenségből maradhatott a hajóban a mobiltelefonja, állítása szerint nem használta. Perini egy kis zsákban tartotta a telefont, melyben egy üveg víz is volt, és szerinte nem sértett szabályt.

Odaadtam a telefont a zsűrinek, hogy megmutassam, utoljára egy nappal korábban telefonáltam, a pszichológusommal

– mondta Perini, majd hozzátette, nincs olyan szabály, hogy a hajóban nem lehet mobiltelefon, a szabályok szerint a hajóból nem lehet elektromos vagy elektronikus eszközön kommunikálni a stábbal.

Az Olasz Evezős Szövetség fellebbezett, ezt azonban elutasították, így a szervezet a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságához fordul.

Kapcsolódó
„Mérges vagyok magamra, a legjobbammal most második lettem volna” – Pap Biankának rosszul sikerült a 100 gyors a paralimpián
Az asztaliteniszező Arlóy Zsófia villámgyőzelmet aratott, az íjász Gáspár Tamás elizgulta a negyeddöntőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik